Tech/Tudomány

Lassan gépet építenél? – Íme az ultimate CPU ranglista 2023 augusztusában

2023.08.01. – 2020 novemberében az AMD megjelentette a “Zen 3” architektúrára épülő, de 5000-es számozást viselő asztali  AMD processzorokat, melyek már játékok alatt is elég szépen megszorongatták, megelőzték az Intel egységeit. A válaszlépésre egészen 2021 novemberéig kellett várnunk, ekkor érkeztek meg az Alder Lake széria első darabjai. Ekkor a legerősebb CPU-kat lőtte el az Intel a 12700K, 12900K és 12600K modellek személyében. Januárig kellett várnunk arra, hogy megérkezzenek a szerényebb árcédulával rendelkező 12. generációs processzorok és alaplapok, melyeket már sokkal többen megengedhetnek maguknak, mint a 250 ezres i9-et.

Nem is kellett csalódnunk, hiszen az Intel i5-12400-ról hamar kiderült, hogy kellemes ár-érték aránnyal rendelkezik, talán a 4 mag – 6 mag váltásnál debütáló 8400-hoz lehetne hasonlítani. A 6 mag azóta is maradt, de az IPC jelentősen nőtt, illetve immár 12 szállal gazdálkodhat a rendszer. Sokáig egyértelműen ez volt az ár-érték bajnok egy középkategóriás B660 lap társaságában. Manapság azonban egy Ryzen 5500 jobb vételnek bizonyulhat, ha fontos az ár-érték arány. Nem szabad azonban itt leragadni, hiszen rengeteg processzor vár még ránk a boltok polcain. A Tom’s Hardware gárdája minden egyes CPU megjelenésnél és hosszas tesztelésük után összesíti a processzorok erejét egy grafikonban, hogy a felhasználók pillanatok alatt leolvashassák nyers erőben mely processzorokat érdemes választaniuk. Két napja összesítették az eddigi információkat, így biztosan valós viszonyokat olvashatunk le a friss táblázatokról.

Nézzük is, hogy mi a helyzet augusztus elején!

Aktuális generációk – Windows 11 alatt

Átlag FPS – 1080p 

Ebben a szekcióban azt láthatjuk, hogy a Tom’s Hardware sokrétű és rengeteg játékot, programot futtató tesztjén mennyi FPS-t produkáltak az egyes processzorok 1080p felbontásban, Windows 11 alatt.

Átlag FPS – 1440p

Ebben a szekcióban azt láthatjuk, hogy a Tom’s Hardware sokrétű és rengeteg játékot, programot futtató tesztjén mennyi FPS-t produkáltak az egyes processzorok 1440p felbontásban, Windows 11 alatt.

Többszálas eredmények

Itt a processzorok nyers erejét olvashatjuk le, az összes szál bevetésével. Többféle szintetikus benchmark eredményét mosták össze a Tom’s Hardware szakemberei, így pontos képet kaphatunk, hogy mely processzorokat érdemes választanunk, ha végtelen szálat is ki tud használni a célszoftver/játék.

Egyszálas eredmények 

Itt szintén processzorok nyers erejét olvashatjuk le, ám ezúttal csak egy-egy szál bevetésével. Többféle szintetikus benchmark eredményét mosták össze a Tom’s Hardware szakemberei, így pontos képet kaphatunk, hogy mely processzorokat érdemes választanunk, ha a legfontosabb az adott CPU egyszálas ereje.

Több generáció – Windows 10 alatt

A Windows 10-es táblázatban már megtalálhatunk akár 8. generációs Intel processzorokat és első generációs Ryzen egységeket is. Ha pár generációval régebbi, akár használt hardverekre vadászunk, akkor jól jöhet a 1080p és 1440p táblázat az erőviszonyok eldöntésére.

Átlag FPS – 1080p 

Ebben a szekcióban azt láthatjuk, hogy a Tom’s Hardware sokrétű és rengeteg játékot, programot futtató tesztjén mennyi FPS-t produkáltak az egyes processzorok 1080p felbontásban, Windows 10 alatt.

Átlag FPS – 1440p

Ebben a szekcióban azt láthatjuk, hogy a Tom’s Hardware sokrétű és rengeteg játékot, programot futtató tesztjén mennyi FPS-t produkáltak az egyes processzorok 1440p felbontásban, Windows 10 alatt.

Integrált GPU egységek

Nem mehetünk el a processzorokra integrált grafikus egységek mellett sem, hiszen a mostani helyzetben sokan ezekben bíznak, bár a felárak már azért lassan eltűnnek. Az iGPU-k 720p és 1080p felbontásokon lettek megizzasztva, felette már nem igazán érdemes bevetnünk őket 1-2 kompetitív cím kivételével.

720p – Átlag FPS

1080p – Átlag FPS

Ha eltévedtél a videokártyák világában:

Arpi

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

9 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

13 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

14 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

14 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

14 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

15 óra telt el azóta...