2023.07.27. – Nem sokon múlt, hogy a Netflix a Vaják harmadik (bánatunkra nem túl acélos) évadja után belevágjon a negyedik felvonás forgatásába. Persze lehet, hogy némileg kifordult módon még kapóra is jön a szolgáltatónak a forgatókönyvírók után a színészek sztrájkja. Vagy ezzel most rosszindulatú lennék?
A 3. évad utolsó három része ma kerül fel a kínálatba, míg a negyediket szeptembertől tervezte forgatni a Netflix,
Henry Cavill helyett immáron Liam Hemsworth-szel a főszerepben. Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy ebből a közeli tervből semmi sem lesz: a Redanian Intelligence (RI) filmes oldal szerint lefújták a felvételeket, és 2024 előtt nem is fogják újrakezdeni. Az értesülést hivatalosan még nem erősítették meg, de nincs okunk kételkedni benne…
A negyedik évad előkészületei – jó nagy rajongói hangoskodások és tiltakozások között, a főszereplőcsere miatt – a tavalyi év vége óta zajlanak. Minden készen állt arra, hogy 2023 őszétől kb. 2024 tavaszáig dobozva kerüljenek az új részek, de ennek elejét vette a hollywoodi színészeket tömörítő céh, a SAG-AFTRA múlt hónapban kezdett sztrájkja. Azért „csak” ez, mert a forgatókönyvírók szervezetének, a WGA-nak a munkabeszüntetése korábban indult, és nem igazán hatotta meg a Netflixet: akkor még úgy volt, hogy a meglévő szöveggel, terv szerint elkezdik a munkát.
De színészek nélkül már végképp nehéz lenne.
A RI úgy tudja, hogy Ríviai Geralt, Siri és Yennefer történetének Henry Cavill-mentes folytatását 2024-nél előbb nem kezdik el forgatni. Ez egyrészt azt jelenti, hogy legjobb esetben 2025 végére készülhetnek el vele, másrészt pedig azt, hogy a Netflix nem hisz az írókkal és a színészekkel folytatott tárgyalások rövidtávú sikerében, vagyis elhúzódó sztrájkra számít. Mivel a streaming szolgáltató amúgy is szenved a sorozattal, amióta a rajongók keresztre akarják feszíteni őket a színészcsere miatt, még kapóra is jöhet a szünet, hogy átgondolják a dolgokat. Alaposan, ha lehet.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…