2023.07.22. – Hamarosan egy annál is betegebb DLC-vel gazdagodik az eddig csak Xboxon és PC-n hódító játék, mint saját maga. A Squanch Games tavaly decemberben kiadott címe kapcsán ugyanakkor nem ez a legfőbb szenzáció, hanem az, hogy viszonylag rövid idő után közel került a megjelenéshez PlayStation platformra is.
A High on Life című játékról Knoebel tweetelte a jó hírt, miután az egyelőre be nem jelentett változat lapját megtalálta a PlayStation update-eket közlő Orbis Patches oldalon. A játék ezek szerint néhány napja frissült (amúgy általános hibajavításokkal és más fejlesztésekkel), szóval egészen új fejlemény, hogy a game érkezik, és bár a PS5 címek között egyelőre nem szerepel, PS4 konzolon már biztos, hogy debütálni fog – véli a VGC. Premierdátumot hivatalosan még nem közöltek, de
ezekután aligha szöszmötölnek vele sokáig.
A High on Life eredetileg 2022 decemberében jelent meg Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és PC-re, és már az első napon mindre elérhető volt. A komikus FPS-ben a játékosok beszélő fegyverekkel társulnak, hogy leszámoljanak az emberiséget fenyegető idegen kartellel.
A game a megjelenéskor több figyelemre méltó rekordot is megdöntött. A Microsoft szerint ez volt a Game Pass szolgáltatás legnagyobb tavalyi megjelenése, egyben minden idők legnagyobb harmadik féltől származó kiadványa, illetve a legnagyobb single-player is.
A Squanch Games vezérigazgatója, Mike Fridley a múlt hónapban jelentette be, hogy a High on Life átlépte a 7,5 milliós egyéni játékosszámot. Ugyanekkor hangzott el, hogy hamarosan DLC érkezik majd hozzá, beszédes, High on Knife címmel. Ez két évvel az alapjáték befejezése után játszódik, és horror-komédia irányába viszi el a sztorit. A főszereplő Knifey, egy vérszomjas közelharc fegyver lesz, Michael Cusack hangjával, és bemutatkozik benne egy új, Harper nevű fegyver is, a Saturday Night Live-ből ismert Sarah Sherman szinkronjával. Erről a DLC-ről már tudni lehet, hogy valamikor idén ősszel Xboxra és a PC-re is kiadják.
2024.02.26. - A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül,…
Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő figyelemmel az interneten, így az…
2024.02.26. - Az Apple Vision Pro február első napjaiban érkezett meg az almás cég amerikai…
2024.02.26. - Márciusban megrendezésre kerül az első Counter-Strike 2 Major. Ennek megfelelően januárban és februárban…
2024.02.26. - Az AMD az elmúlt időszakban is jelentkezett új kártyával, ám az Nvidia érezhetően…
2024.02.26. - A Warzone fegyvereit alaposan átrendezték a fejlesztők az elmúlt időszakban. Nem véletlen, hogy…