10 évnyi hajtóvadászatot követően elkapták az egyik legkeresettebb ukrán származású hackert, aki 2006 és 2011 között mintegy 960.000 embert összesen 26,5 milliárd forinttal károsított meg. A meg nem nevezett ukrán hackert a Barcelona-El Prat repülőtéren tartóztatta le a spanyol nemzeti rendőrség még július 11-én az FBI és az INTERPOL hathatós támogatásával – olvasható a spanyol hatóság hivatalos oldalán.
A hacker hosszú évekig hajtott végre úgynevezett scareware-támadásokat, aminek lényege, hogy hamis felugró üzenetekkel elhiteti a felhasználókkal, hogy a számítógépük mindenféle vírussal, trójaival van megfertőzve. Természetesen azonnali megoldásként hamis biztonsági szoftvereket is ajánlott, melyekkel nem kevés pénzt – esetenként 44.000 forintokat – keresett, illetve bankkártya-adatokat csalt ki.
A letartóztatás egy 2011-es amerikai nyomozásra vezethető vissza, amikor az FBI és több ország bűnüldöző szervei az Operation Trident Tribunal nevű közös kezdeményezés keretében két nemzetközi kiberbűnözői csoportot füleltek le. Az egyik csoport aktív scareware-tevékenységet folytatott, amelynek két tagját Litvániában tartóztatták le. A hatóságok akkoriban 22, a csalásokhoz használt számítógépet és szervert foglaltak le az Egyesült Államokban, majd nem sokkal később 25 másik rendszert is találtak Hollandiában, Lettországban, Németországban, Franciaországban, Litvániában, Svédországban és az Egyesült Királyságban.
A most elfogott szökevény ellen 10 éve rendelték el az elfogatóparancsot, és hiába volt érvényben ellene az Interpol Red Notice is (ami külön kéri a szerveket a felkutatására), ezidáig sikeresen rejtőzködött. Letartóztatását követően a spanyol nemzeti bíróság hatos számú központi nyomozóbírósága elé állították, ahol hivatalosan is őrizetbe vették, mivel az ellene felhozott vádak súlyossága azonnali bebörtönzést tett szükségessé.
Bódi Dániel 2024.02.19. - Egy rövid magyarázó az elejére, aztán görgethetsz is tovább a listára:…
2024.02.19. - A Glasgow-i Egyetem fizikusai érdekes tézissel álltak elő évekkel ezelőtt: úgy gondolták, hogy…
Gábor János 2024.02.19. - A The Stick of Truth az Obsidian Entertainment 2014-es játéka, ami…
2024.02.19. - Ha nagyon szereted a Call of Duty-t és nem sajnálod a pénzt a…
2024.02.19. - A 2023-as év emlékezetesnek ígérkezett a Blizzard és a Diablo rajongóinak. Végre megjelenhetett…
Gábor János 2024.02.19. - Ha bármely random irányba eldobnál egy követ az utcán, biztosan eltálnál…