Film/TV

Tessék: Ennyire járt jól a Netflix a jelszómegosztás betiltásával

2023.07.20. – Amikor a Netflix bejelentette, hogy szorítja a jelszómegosztást, sokan azt gondoltuk, hogy ennek mindenképpen negatív hatása lesz. A döntés nem csak ellentétes volt más streaming szolgáltatók megoldásaival, de szükségtelenül mohónak is tűnt.

Úgy tűnik azonban, hogy a Netflix jelszómegosztás visszaszorítása kifizetődött. Egy nemrégi nyereséggel kapcsolatos beszámolójában a Netflix elárulta, hogy idén a második negyedévben

5,9 millió új előfizetőt szereztek, és igen kevesen mondták vissza az előfizetést a jelszómegosztás-korlátozása miatt.

„A visszamondás alacsony volt, és bár még a monetizáció korai szakaszában vagyunk, látjuk hogy sokan vesznek maguknak előfizetést, és a vendég-háztartások előfizetése is terjed” – írta a Netflix a befektetőknek.

A Netflix jelszómegosztási akciója tehát bevált, közel hatmillió új előfizetőt szereztek, miközben más streamingszolgáltatók továbbra is lehetővé teszik a fiókok megosztását. A Netflix több mint 100 országban szorította a jelszómegosztást. A Netflix közben elindította a Netflix Basic with Ads csomagot is, ami óránként négy-öt perc reklámot tartogat a nézőknek, cserébe olcsóbb. Ezt nálunk Magyarországon még nem vezették be.

Ezt láttad?

DV

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

10 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

13 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

13 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

13 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

13 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

13 óra telt el azóta...