Gaming

A Blizzardot is meglepte: brutális rekordot döntött a Diablo IV

2023.07.20. – Ekkora dobásra talán maga a fejlesztőcsapat és a World of Warcraftot is készítő stúdió sem számított: a Diablo IV június 5-én jelent meg PC-re, illetve konzolokra és azóta a Blizzard történetének leggyorsabban fogyó címe lett.

„A második negyedév végére a Diablo IV-ből több darab kelt el, mint bármely más Blizzard-címből a megjelenés hasonló szakaszában”

– áll a cég második negyedéves eredményjelentésben. Ennél jobban – nem sokkal a Microsofttal történő, lassan akadálytalan egyesülés* előtt – nem is alakulhattak volna a dolgok a Blizzardnál. A Diablo IV megjelenése házi rekord, de sok más stúdió is megirigyelheti, hiszen először fordult elő a vállalattal, hogy egyetlen üzleti negyedévben elérte az egymilliárd dolláros nettó bevételt.

De mit jelent ez a játékosok létszámában?

A Diablo IV-nek köszönhetően a 2023. június 30-án zárult három hónapos időszakban a tavalyihoz képest 160 százalékkal nőttek a Blizzard bevételei, a működési eredmény pedig – szintén éves viszonylatban – több mint a háromszorosára növekedett. Ehhez pedig nem kevesebb, mint 10.000.000 játékos kellett egy hónap alatt, akik június végéig mind vettek egy-egy példányt a Diablo IV-ből – írja a VGC.

Forrás: ActiVision Blizzard

Nem ez az egyetlen hatásos szám a játék első egy hónapjából: a gamerek ennyi idő alatt több mint 700 millió órát töltöttek el a világában. Az erős kezdésbe egyébként állítólag jól belerondított a stúdió a nemrég eleresztett 1.1.0-s frissítéssel. A GameStar szerint forronganak a fórumok, amiért több kaszt látványosan meggyengült az update után, szóval lesz itt még botrány.

*A Microsoft és az Activision Blizzard nem mellesleg július 20-án azt is bejelentette, hogy megegyeztek a fúziós megállapodás 2023. október 18-ig történő meghosszabbításáról, miután kedden lejárt a 69 milliárd dolláros üzlet lezárásának eredeti, saját maguk által szabott határideje.

És ha hasonló élvezetekre vágynál:

Gábor János

Korábbi cikkek

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

15 perc telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

46 perc telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

1 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

1 óra telt el azóta...

Ingyen adnak egy gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékot

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

2 óra telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

2 óra telt el azóta...