Életmód

Orosz tiltás az iPhone-ra: kémkedésre hivatkozva nem engedik használni

Megindult a jogi hadviselés Oroszországban a talán legeladottabb amerikai műszaki cikk, az iPhone ellen. Ennek első lépcsője az volt, hogy az orosz titkosszolgálat még júniusban bejelentette: gyanítja, hogy az iPhone-okon keresztül megfigyelés zajlik. A Financial Times megtudta: az USA terrorelhárításától érkező állítólagos kémtevékenység az Apple telefonjainak betiltását vonja maga után, (egyelőre) az állami tisztviselők számára.

A hatóságok egy az egyben és azonnali hatállyal megtiltották számukra, hogy munkacélra az amerikai gyártó eszközeit használják.

Az Endgadget szerint jelenleg nem túl szigorú a korlátozás, hiszen az állami alkalmazottak magáncélra tarthatnak iPhone-t, de csak olyan feltétellel, hogy azon nem nyitják meg, még a munkahelyi levelezést se. Ez ebben a formában nem sokkal súlyosabb tiltás, mint az USA kormányáé – a TikTokra vonatkozóan. Mint ismert, a közösségi appot a tengerentúlon tilos letölteni állami munkaeszközre, hiszen azon keresztül (nem csak tisztviselőkről!) bizalmas adatokat gyűjthet a kínai diktatúra. Az Apple egyébként – sok más nyugati vállalathoz csatlakozva – önállóan hozott korlátozó döntést az oroszok kapcsán: miután lerohanták Ukrajnát, előbb az Apple Payt, aztán az eszközei értékesítését is leállította az országban.

Illusztráció: Freepik

Az USA-EU vs. Oroszország-Kína viszály a nyugati féltekén még nem jutott olyan mélyre, hogy a társadalom szintjén tiltsanak be keleti alkalmazásokat, míg utóbbiak már jó ideje „fogva tartják” a lakossági információáramlást a belső internethálózatukon – kizárva onnan pl. amerikai és európai online felületeket. Nyugati telekommunikációs eszközöket most először tiltanak be Oroszországban, de mivel a webes korlátozás kapcsán sem éreztek erkölcsi akadályokat, nem lenne meglepő, ha az iPhone-bannolás előbb-utóbb a lakosságot is elérné.

Ami meg a TikTok bant illeti, messze nem csak Amerikában lépték meg:

Gábor János

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

1 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

1 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...