2023.07.14. – Még nincs vége, de majdnem: a júniusban kiadott első öt rész után már csak három van, amivel befejeződhet a Vaják és a karaktert a képernyőn is legendássá varázsoló Henry Cavill közös története. A színész előre bejelentett távozásával sokan elkezdték temetni a sorozatot, és nem ok nélkül aggódnak: az emberek szemében annyira eggyé vált Geralt karakterével, hogy nem tudják elképzelni mással a folytatást.
A harmadik évad egyben az utolsó is, amiben még Cavill a Vaják – ehhez képest, bár jelenleg a legnézettebb tévés program a Netflixen, az emberek eddig nincsenek tőle elragadtatva. Az öt felkerült epizód fogadtatása finoman szólva langyos, ezért nem rossz ötlet egy új előzetessel felrázni a dolgokat, alig két héttel a befejező részek megjelenése előtt. De milyen előzetessel!
Az új kisfilm nem is lehetne szívbe markolóbb azoknak, akik Cavillel szerették meg a The Witcher világát, hiszen a Netflix nem csinál titkot belőle, hogy nagy, drámai harcok következnek, és az események innen már csak egy, nagyon egyértelmű végkifejlett felé mutatnak. Ríviai Geralt a ma ismert alakjában végleg elköszön – az utolsó kalandjait július 27-től streamelhetjük.
Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…
2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…
Gábor János 2024.02.02. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…