Gaming

19 év után végre MAGYARUL is játszható lett a World of Warcraft

Komoly függőségből kigyógyulva valamikor a 2010-es évek elején búcsúztam el fájdalmasan Azeroth világától, bár azóta is érdeklődéssel követem a World of Warcraft immáron 19 esztendeje tartó igen érdekes útját. Persze szigorúan csak tisztes távolból, mivel egyetlen egy játékkal töltött kalandos perccel, egyetlen megkezdett küldetéssel is a visszaesést kockáztatnám.

De most lesz a nagy próbája az akaratomnak, ugyanis a World of Huncraft csapata közel két évtized után több más fordítóval együttműködve magyar nyelvre ültette a máig népszerű MMO valamennyi küldetését.

A fordítói munkáról először hírt adó streamer, a fordítói munkákat aktívan figyelő Yeahunter szerint a készítők már nagyon régóta dolgoznak a projekten, de a WoW iszonyatosan sok írott szövege miatt az igazi áttörést a mesterséges intelligencia hozta meg számukra. Ennek köszönhetően mától a játék 90%-át, több mint 31.000 küldetést lehet teljesíteni teljes magyarsággal, de mivel ezek egy jelentős részét a gép végezte, a tökéletes fordításra a lektorálás-átszerkesztés után érdemes számítani – amibe bárki szabadon becsatlakozhat.

Akit viszont nem riaszt az itt-ott felbukkanó nyelvi hibák, az már most teljesen ingyen letöltheti a magyarítást. Itt azonban megjegyezném, hogy annak idején több fejlesztő-aspiráns – eredetileg németes – barátom tanult meg a World of Warcrafttal angolul, így aki hasonlóképp szeretné csiszolni az idegen nyelvi tudását, az kap némi hasznos ki-be kapcsolható beállítást a fordítással, ami megkönnyítheti a dolgot.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Nem működnek a dolgok Windows 10-en? Nem nálad van a hiba

2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…

5 perc telt el azóta...

Erotikus 18+ animehorror lesz az Epic Games következő ajándéka

Gábor János 2024.02.01. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…

35 perc telt el azóta...

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

12 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

14 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

14 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

15 óra telt el azóta...