2023.07.10. – Az elmúlt évek során rengeteg kritika érte az androidos telefonokat. Ezek nagy része nem is az operációs rendszert magát, hanem az azt körülvevő ökoszisztémát ekézte. Míg az Apple készülékei akár 5-6 évig is kapják a fő frissítéseket, addig Androidon volt olyan időszak, amikor ez jó esetben is csak két év volt.
Szerencsére az elmúlt időszakban a gyártók megemberelték magukat, élükön a Samsunggal. Ennek köszönhetően már azt is tudhatjuk, hogy mely készülékeik kapják meg hónapokon belül a Samsung One UI 6.0-ás verziójával felturbózott Android 14-et. A gyártó azt is elárulta, hogy augusztusban már bétaprogramra is számíthatnak a kíváncsi Samsung felhasználók.
Nézzük is, hogy mely telefonokra érkezik Android 14!
A SamMobile által összeállított lista a következő:
Jól látható, hogy sem a középkategóriát, sem pedig a lassan 3 éves flagship szegmenst nem hagyja ki a Samsung, így mindenki elégedetten várhatja az őszi frissítéseket.
Forrás: HVG
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…