Esports

Van értelme? – Kitiltják az osztálytermekből a mobilt és az okosórát

Jövő év elejétől a hollandiai diákoknak tilos lesz bevinniük a mobiltelefonokat, a táblagépeket és az okosórákat az osztálytermekbe – jelentette be a holland oktatási miniszter kedden.

Az NLTimes című angol nyelvű holland napilap beszámolója szerint Robbert Dijkgraaf oktatási miniszter a szabályozást ismertető közleményében arról is tájékoztatott, hogy az okostelefonok továbbra is használhatók lesznek, ha kifejezetten szükség van rájuk a tanórákon. Ilyen kivétel lehet, ha a diákok épp a digitális készségekről tanulnak, vagy a használójának egészségügyi okokból van szüksége az eszközre, illetve engedélyezett lesz a fogyatékosságglal élők számára is.

Noha a mobiltelefonok összefonódtak az életünkkel, nem valók az osztályterembe” – fogalmazott a miniszter.

Közölte: a diákoknak képesnek kell lenniük koncentrálni, és lehetőséget kell biztosítani számukra a jó tanulásra. A mobiltelefonok zavaróak ebben a folyamatban. Meg kell védeni a diákokat ettől – húzta alá.

Az iskoláknak október elsejéig kell megtalálniuk annak a módját, miként vezetik be a 2024. január 1-jétől érvényes korlátozást. Ha azonban ez nehézségekbe ütközik, vagy a módszer nem hoz kellő eredményt, 2024 nyarára törvényi szabályozás léphet érvénybe – tette hozzá közleményében a holland oktatási miniszter.

Forrás: MTI

Ezt láttad?

DV

Korábbi cikkek

7 realisztikus vadász szimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

14 perc telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

45 perc telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

1 óra telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

2 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

2 óra telt el azóta...

Ingyen adnak egy gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékot

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

3 óra telt el azóta...