Film/TV

Magyar kislány játszotta a fiatal Wednesdayt a Netflix sorozatában – Íme a története

2022.12.23. – A Netflix Wednesday sorozata mindenkit lenyűgöz, sőt a TikTokon szépen terjed a tánctrend is. Azonban talán kevesen tudják, hogy a sorozatban egy magyar kislány is szerepelt, aki ráadásul magát a címszereplőt játszotta, Wednesday fiatalabb énjét a visszaemlékezésekben – írja a Ripost.

Így került Váradi Karina a Netflix sorozatába.

Fotó: Bandula Nikolett

Aki esetleg átböngészte a Wednesday sorozat szereplőgárdáját az IMDB-n, annak feltűnhetett, hogy Váradi Karina neve szerepel a fiatal Wednesday szerepe mellett. Igen, egy magyar roma kislány volt a sorozatban a kisebbik Wednesday.

„Imádja ezt, az az álma, hogy Hollywoodban legyen színésznő, én pedig mindenben támogatom. Mindent a kislányom miatt csinálok, hogy neki jó legyen, és elérje az álmait” – ezt Bandula NikolettVáradi Karina édesanyja mondta a Ripostnak.

Karina mindig is szeretett kamerák előtt szerepelni.

„Egy közösségi oldalon láttam egy hirdetést, modellkedésre lehetett regisztrálni, megtettem, ennek már öt éve. Ott azt mondták rá, hogy tehetséges szupersztár. Úgy döntöttünk, hogy leszerződünk egy ügynökséggel. El kellett mennünk egy hajóútra, ahol sok iroda képviseltette magát, különböző országokból. Meg kellett tanulnia egy szöveget, kifutón kellett vonulnia, és el kellett játszania bizonyos jeleneteket. A végén majdnem mindegyik ügynökség, összesen kilenc szeretett volna leszerződni vele.

„Végül egy londonival szerződtünk le. Tavaly kaptunk egy e-mailt tőlük, azt írták, keresnek az Addams Family-be hosszú hajú kislányokat. Kellett itthon készítenünk egy felvételt, el kellett játszania, hogy szomorú, utána azt, hogy dühös, mert megölték a skorpióját. Maga a rendező választotta ki Karinát, a felvétel alapján. Romániában volt a forgatás, nagyon élvezte, nem is akart hazajönni. Fantasztikusan éreztük magunkat, mindenki nagyon kedves volt velünk. Eszméletlen, hogy mennyire kijöttek a Karinával.”

Jenna Ortegával – Fotó: Bandula Nikolett

Azt sajnos egyelőre nem lehet tudni, hogy Karina benne lesz-e a második évadban, de a kislány nagyon bízik benne. Karina és édesanyja egyébként Angliában él, Nikolett egyedül neveli gyermekét. Karina osztálytársai nagyon odavannak, hogy a kislány ilyen menő sorozatban szerepel. Karinának egyébként már jobban megy az angol, mint a magyar, ha valamit elmesél otthon, azt már angolul teszi.

Egyébként ennyire örült neki:

Forrás: Ripost

Ne hagyd ki az Addams Family utalásokat sem:

 

DV

Korábbi cikkek

Valentin-nap előtt: 7 randiszimulátor, ami tényleg segít csajozni

Gábor János 2024.02.02. - Nem leszel tőlük rögtön a Végzet Asszonya, vagy a Nők Bálványa,…

21 perc telt el azóta...

A Sony és az AMD már dolgozhat a PlayStation 6 alapjain

0224.02.02. - Persze még nagyon messze vagyunk attól, hogy a Sony terveit megvalósulni lássuk, egyes…

51 perc telt el azóta...

Ilyen egy átlagos gamer PC 2024 februárjában – Győz a Windows 11?

2024.02.02. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az…

1 óra telt el azóta...

Pápá GTA! Több Windows rendszeren is megszűnik a Rockstar Launcher

2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…

2 óra telt el azóta...

Ezekkel a mobilokkal lehet jelenleg a leggyorsabban netezni

2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…

2 óra telt el azóta...

Szivárgás: Készülhet a nextgen hordozható PlayStation konzol

2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…

3 óra telt el azóta...