Gaming

1 órás brutális, véres és iszonyat látványos játékmeneten a Mortal Kombat 1

Vészesen közeledik a teljes sorozatot az elejétől újraindító Mortal Kombat 1 megjelenése, amit még megelőz két tesztidőszak: egy mindenki nyilvános Xbox Series/PS5 stresszteszt, illetve egy csak az előrendelők számára hozzáférhető bétateszt. Előbbire bárki jelentkezhetett, a szerencsésebbek pedig néhány nappal ezelőtt már meg is kapták a belépéshez szükséges kódokat, melyekkel június 23-tól kezdődően egészen június 26-ig verhetik bucira egymást és/vagy a gépet.

A teszt során viszont csak egyfajta demót lehet kipróbálni, amiben erősen korlátozott tartalmakhoz és játszható karakterekhez lehet hozzáférni. A játékosok a klasszikus toronybunyóra és az online gerinckitépésekre próbálhatnak rá néhány hőssel, mint Sub-Zero, Kitana, Kenshi, vagy Liu Kang, de ez is bőven elég ahhoz, hogy megismerjük a legfőbb változtatásokat, újabb mechanikákat és kombókat.

Az egyik ilyen például, hogy most már választhatunk magunknak segítséget, akit a megfelelő időpontban behívhatunk, hogy jól lepofozza az ellenfelet. A mozgás és a kombók közötti animáció is sokkal fluidabb, kevésbé darabos, úgy sokkal egybefüggőbb, mint korábban bármikor, de a dinamikus kamera elhelyezkedése, ki-be zoomolása és elfordulása is kifejezetten jól működik. Kétségtelenül a grafika is sokat fejlődött, bár ezen a téren inkább csak csiszoltak az amúgy máig fantasztikusan kinéző MK11 látványán – bár nem lehet nem észrevenni, hogy az MK1 sokkal vibrálóbb, színesebb, mint más Mortal-játék.

Mindezt egyébként több tartalomgyártó rögzítette, például a hosszú és részletes játékmenet videóiról ismeretes MKIceAndFire is volt olyan kedves, és egy 1 órás felvételben mutatta meg nekünk, hogy pontosan miként is néz ki egy brutális, és kifejezetten látványos bunyó az új Mortal Kombatban PS5-ön. Fontos ugyanakkor, hogy a megjelenésig még sok víz fog lefolyni a Dunán, azaz a NetherRealm a visszajelzések alapján itt-ott szinte biztosan finomhangol még rajta.

A Mortal Kombat 1 szeptember 19-én jelenik meg PC-re, Xbox Series X|S-re, PS5-re és Nintendo Switchre.

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

7 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

7 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

7 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

9 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

10 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

11 óra telt el azóta...