Call of Duty

Kitiltották a Warzone Rankedből a KV Broadside shotgunt, de van rá megoldás

Alig több mint egy héttel a Warzone Season 4 és az új Ranked szezon kezdete után a fejlesztők új korlátozásokat vezetnek be a kompetitív módban. Ezzel az egyik legjobb Warzone shotgun mellett két attachmentet is betiltanak. A legfrissebb Warzone patch notes szerint a bannolt tárgyakat továbbra is megtalálhatod a földön lootként – legalábbis egyelőre.

A KV Broadside a Dragon’s Breath és az Explosve Ammo attachmenttel együtt korlátozva lett rankeden.

Ez azt jelenti, hogy a KV Broadside és a felsorolt kiegészítők egy jövőbeli frissítésig bár a loadoutokban megjelennek, de in-game már nem használhatók, amikor egy meccsben próbálod a loadoutot behozni. Tehát nem fogod tudni használni a loadoutot még akkor sem, ha a lobby-ban úgy tűnik, hogy igen. Szóval loaout szinten a fegyver és a kiegészítők tiltottak, de nem teljesen.

Alul kisbetűvel az áll, hogy egyelőre a földön lootként fel lehet venni a fegyvert, és használható is. Szóval ha ezzel a fegyverrel akarsz lőni, egyelőre még lehet lootolni, de ki tudja meddig. A fejlesztők hozzá teszik azt is, hogy némi balansz után egy következő szezon alkalmával még visszatérhet a kitiltott fegyver és a kiegészítők is.

A ban egyébként teljesen jogosnak tűnik: a Warzone az egyik legjobb kompetitív FPS-játék szeretne lenni, és az olyan elemek, mint a Dragon’s Breath, kissé kontraproduktívnak tűnik.

Ezt láttad?

 

DV

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

5 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

6 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

6 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

8 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

9 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

10 óra telt el azóta...