Tippek és akciók

Remek Diablo IV lootot osztogat ajándékba az Amazon

Bár a játékosok körében igen komoly vitákat szított a Diablo IV mikrotranzakciós és Battle Pass rendszere, ami érthető, hisz a Blizzard eleve teljes áron kínálja a több mint 10 éve várva várt akció-szerepjátékát, de még ennek ellenére is őrülten sok pénzt költenek el benne a játékosok. Így volt ez a Diablo Immortalnál is, bár igaz, azt teljesen ingyen játszhatja bárki, és így van ez a nagyobb etap esetében is, amihez sajnos szépen lassan mindenki hozzászokik.

Ha viszont nyitott szemmel járunk-kelünk az interneten, akkor néha remek akciókat lehet elcsípni, melyekkel mindenféle játékbeli extrákhoz juthatunk. Emiatt például mindig érdemes ráfrissíteni az Amazon Prime Gaming lootjaira, melyek közt találunk értékes cuccokat a Heartstone, a World of Tanks, a Smite, az Overwatch 2, a League of Legends, a Fall Guys, az R6: Siege, és még nagyon sok más játékhoz.

Ide csatlakozik be hamarosan a Diablo IV, aminek a Brackish Fetch csomagját ajándékba kapják a Prime Gamingesek.

A kozmetikumokat tartalmazó pakkot egyébként a játékon belül 800 Platinumért, körülbelül 2800 forintért vesztegetik, amiben három zsákmány lehet a miénk:

  • a Brackish Fetch mount páncél,
  • a Mariner Will mount trófea,
  • és a Dead Sea Vessel mount trófea.

Az ajándékokat a Prime-tagsággal rendelkező Diablo játékosok július 6-tól igényelhetik, amit aztán a játékon belül fognak tudni beváltani. Ha esetleg még nem vagy Prime-os, akkor jó hír, hogy újoncként 7 napig ingyen hozzáférhetsz minden előnyéhez, és ha az ajándékok között van olyan, amit be tudsz váltani, akkor az a próbahét lejárta után is a tiéd marad. Szóval mindenképp érdemes lehet körülnézni.

De erről sem érdemes lemaradni:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Erotikus 18+ anime horror lesz az Epic Games következő ajándéka

Gábor János 2024.02.01. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…

27 perc telt el azóta...

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

12 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

14 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

14 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

14 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

14 óra telt el azóta...