Gaming

Remek magyar „ajándékkal” indult el a Spider-Man 2 előrendelése

A mai napon hivatalosan is elrajtolt az október 20-án megjelenő Spider-Man 2 előrendelése, ami a 2021-es Ratchet & Clank: Rift Apart után a második igazán nagy, de talán az első valódi system seller PS5-exkluzív játék.

A Peter Parker és Miles Morales immáron közös történetét elmesélő izgalmas kalandból a PlayStation Showcase során láthattunk egy ütős játékmenetet, amiben nem csak az új játékmechanikák, hanem maga a valódi főgonosz, Kraven is bemutatkozott. Sőt, a bemutató végén arra is fény derült, hogy a játékbeli Venommal egy teljesen újféle eredettörténetet kerekítenek az antihősnek, akinek éjfekete szimbióta gúnyája alatt nem Eddie Brock rejtőzik.

Persze mindenre majd október végén derül majd fény, de a Sony már most megengedi nekünk kedvesen, hogy előre bizalmat szavazzunk a pénzünkkel az Insomniac Games-nek. A Pókember-folytatás ennek megfelelően többféle és egyre drágább kiadásokkal próbálja elszédíteni a játékosokat:

  • lesz ugye a 27.490 forintos Standart Edition, amiben az alapjátékot kapjuk meg + Peter Arachknight ruháját 3 színváltozatban, Miles Shadow Spider ruháját szintén 3 színben, illetve 3 megelőlegezett képességpont és a Web Grabber kütyü is a markunkat üti vele.
  • Aztán ott van a 31.190 forintos Digital Deluxe Edition, amiben a fenti extrákon túl a csomag tartalma 10 pókruha: 5-5 Milesnak és Peternek, +2 képességpont és néhány fotómódban használható tárgy.

Végezetül pedig lesz egy igen brutális Collector’s Edition, azaz a gyűjtői kiadás is 230$-ért, körülbelül 80.000 forintért, amit kizárólag a PlayStation Directen keresztül lehet majd megvásárolni, amikor megjelenik. Ezzel a kiadással a Digital Deluxe Edition összes előnyét megkapjuk, amihez mellékelnek egy pofás steelbookot is, de a legnagyobb vonzereje a 48 centis brutális részletességgel kidolgozott szobor, amin Miles és Peter próbálja földbe döngölni Venomot.

Mindemellett a magyar játékosoknak is szolgálnak némi „ajándékkal”. A Sony bár egy ideje már minden nagyobb saját gyártású játékához mellékeli, eddig a Pókember 2 esetében nem volt egyértelmű, egészen mostanáig, amikor a frissült support oldal alapján már hivatalosan is kijelenthető,

hogy a Spider-Man 2 az első részhez és az önálló kiegészítőhöz hasonlóan magyar felirattal együtt fog megjelenni.

Ez nyilván egy fantasztikus hír, így a magyar játékosoknak is plusz egy újabb okok lett a játék előrendelésére. A korábbi példákból kiindulva pedig az a veszély sem nagyon fenyeget minket, hogy a játék esetleg problémásan, bugokkel tele fog boltokba kerülni – PS5-ön legalábbis biztosak lehetünk ebben, a PC-s porttól pedig valószínűleg még évekre vagyunk. Szóval PlayStation konzolokon és weben böngészgetve is előre meg lehet vásárolni a Spider-Man 2-t, ha a legelsők között akarsz lenni, aki megismeri a hálószövők új, közös kalandját.

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

8 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

8 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

8 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

10 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

11 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

12 óra telt el azóta...