Egészen őrületes játékmenet előzetessel – és egy ikonikus gonosszal – robbant be a Spider-Man 2.

A Pókember-játék második etapja úgy viszonyul a legendásan jól sikerült előző részhez, mint a 2002-es legelső Raimi-film a másodikhoz. Az Insomniac nemcsak, hogy mindent a maximumra tekert, de végre egy olyan gonoszt is beemelt a játékba, aki bár a képregények egy nagyon meghatározó alakja, de filmekben eddig egyáltalán nem, játékokban pedig csak ímmel-ámmal szerepelt.

A Pókfej rajongók már ennyiből is kitalálhatták, hogy bizony a nagy vadászról, Kravenről van szó, aki mint egy nemeziseként tekint Peter Parkerre. A képregényekben egyébként a megszállot trófeavadásznak egy ízben sikerült is megölnie őt, ez azonban a Spider-Man 2-ben valószínűleg nem így lesz, hiszen Peter – számunkra egyelőre rejtélyes módon – időközben összehaverkodott a Venom-szimbiótával, ami minden körülmények között megpróbálja őt életben tartani. Sőt, a leleplező előzetesben korábban azt is láthattuk, hogy Parker után Eddie Brockkal is találkozik, ami szintén a játék előreláthatólag nem túl rövid történetének része lesz.

A Spider-Man 2-ben ugyanakkor már nem csak egy, hanem két főhős fölött vehetjük át az irányítást. Bizony, ahogyan azt már jól sejtettük, Miles Morales lesz a második (vagy elsődleges) főszereplője a kalandnak, aki bár még kezdő hálószövő, láthatólag egész jól belejött a szuperhősdibe.

Ami pedig a látványt illeti, nem nagyon fogunk panaszkodni. Igaz, hatalmas előrelépés ezen a téren nem feltétlenül történt, de azt azért már első blikkre megállapíthatjuk, hogy sokkal részletesebb, mint az fejlesztők bármelyik korábbi játéka valaha. Arról már nem beszélve, hogy a két Pókfej közötti váltás teljesen dinamikus lesz, egy percig sem kell majd töltőképernyőre pislognunk, ha hálóhintázás közben Peterről Milesra vált a kamera.

De nem is magyarázok tovább, nézd meg te is a játékmenet bemutatót, aminek valóságtartama elméletileg már idén ősszel, tehát néhány hónapon belül mindenképpen kiderül – kizárólag PS5-ön. Ha viszont valóban ilyen lesz a Pókember 2, akkor nagy eséllyel pályázik az év játéka címekre is.

Ezt is érdemes elolvasnod:

10 játék, amit nagyon vártunk, de aztán hatalmasat csalódtunk

 

×