A mai nappal sokak szomorúságára visszaállt a Weekend League rendje a FIFA 23-ban, immáron nem péntek estétől szerdáig tart, hanem sajnos csak péntek reggeltől hétfő reggelig. Így tehát ismét „csak” a hétvége áll a rendelkezésünkre arra, hogy lenyomjuk a meccseinket a FUT Champs módban és lehetőségünk nyíljon erőteljes Red Pickek választására.
Apropó Red Pickek! A mai átállás sajnos az EA Sports fejlesztőcsapatát is megbénította, ugyanis valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a 14+ winért járó garantált TOTS csomagokban eladható Red lapok bújtak meg a megszokott kékek helyett. Na hát több sem kellett a FIFA közösségnek, az emberek azonnal elkezdték árulni őket, így egy pillanat alatt megbénult a piac, mindenhol piros lapok voltak láthatók.
Ráadásul még csak szűrni sem egyszerű a hibás lapokat, ugyanis bármely nagyobb ligából jöhetett hibás kártya, így tényleg a szélrózsa minden irányából jönnek a kis, illetve nagyobb nyitások.
Az EA Sports persze amit észlelte a hibát, javította is azt és jött is a menetrendszerinti elnézéskérés. Sajnos mostanában volt bőven, amit elszúrtak, így mondhatjuk, hogy rutinosak már ebben. Ahogy abban is, hogy kompenzációkat szórjanak azoknak, akik hibásan lettek jutalmazva.
Félreértés ne essék, itt nem arról van szó, hogy az érintett játékosok nem jártak jól és hiányzik nekik a kék árnyalat a piros helyett, ez sajnos jogi hercehurcát von maga után. Ha annyiban hagyná a kanadai cég, bárki feljelenthetné őket, mondván nem azt kapták, ami a csomagra volt írva. Vagyis: ismét a gazdag lesz gazdagabb!
2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…
2024.02.07. - A Windows éppen 17 éve, 2007 januárjának végén mutatta be a BitLocker nevet…
2024.02.07. - A Counter-Strike 2 rajongók végre kicsit fellélegezhettek, hiszen február hetedikén új frissítésre ébredhettek.…
2024.02.07. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…
2024.02.07. - A Warzone játékosok több mint két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III…
2024.02.07. - Manapság már minden napra jut egy meghökkentő AI-sztori. A mesterséges intelligencia őrült gyorsasággal…