Film/TV

Óriásit csúsznak a következő Avatar filmek – íme az új premierdátumok

Kiri lediplomázik és akár Te is megtanulhatsz na’viul, mire befejeződik minden idők leghosszabb filmes franchise-a, aminek 3-5. részeit újabb évekkel halasztották el az alkotók. A friss bejelentés valószínűleg sokkolja a rajongókat, mert ezen a ponton ott tartunk, hogy az Avatar filmjei három évtizedbe is belelógnak, mire a grandiózus történet befejeződik. James Cameron közelebb lesz a 80-hoz, mint a 70-hez, mire lezárja az Avatar szériát,

amelynek írásán már az 1997-es Titanic idején dolgozott,

majd 2002-ben döntötte el, hogy belevág az elkészítésébe, amikor meglátta Gollamot A gyűrűk ura: A két toronyban. Ez volt az a pillanat, amikor rájött: végre van olyan technológia, amivel vászonra lehet vinni a nagy álmát. Az első részre további hét évet kellett várni, viszont óriási durranás, a világ legjövedelmezőbb filmje lett. A rendező a következő években négy további film vázlatát vetette papírra, majd az Avatar: A víz útja – többszöri halasztás után – 2022 végén került mozikba, vagyis az első rész óta eltelt 13 év Cameronnak új saját rekord, és szinte biztosan világcsúcs.

Forrás: 20th Centruy Fox / Disney

Ma jött a hidegzuhany, hogy a 2024-re bejelentett harmadik rész biztosan tolódik, ebből adódóan a 4-5. felvonás is további évekkel kerül hátrébb a naptárban. A GamesRadar információi szerint az újabb halasztás nem feltételenül az alkotók sara, hanem a produkciókat finanszírozó Disney-é, mivel a stúdió a következő Avatarig egy új Star Wars-filmet, valamint az élőszereplős Vaianát is szeretné mozikba küldeni. Mondjuk Jon Landau producer magyarázkodása a Twitteren nem egészen erre utal, hiszen azt írja, „az Avatar filmek epikusak”, ezért időbe telik, mire az alkotók a közönség által elvárt minőségben elkészítik őket. Hozzáfűzte:

„a csapat keményen dolgozik és alig várja, hogy újra Pandorára vigye a nézőket, 2025 decemberében”.

 

Azt hinnéd, hogy nincs itt semmi gond, hiszen az csak egy év halasztás (volt már rosszabb is), de legalább időben közelebb kerülünk a hátralévő két rész 2026-os és 2028-as premierjéhez. Gondoltad Te, kis naiv… Az utolsó két Avatar film még durvább késéssel fog érkezni (talán újabb Star Wars filmek miatt): az Avatar 4 2026. december 18-i premierje 2029. december 21-re, míg az Avatar 5-é 2028. december 20-ról 2031. december 19-ére tolódik.

Ez már szinte felfoghatatlan, 22 éves különbséget jelent az Avatar történet kezdete és vége között.

Sok idő, de a bevezetőben feltett kérdésre válaszolva: nem, még így sem az Avatar a legtovább húzódó filmes franchise, ami egyetlen hosszú, folyamatos történetet dolgoz fel (ellentétben az időben és térben össze-visszaugráló Star Wars-szal), hiszen a 22 év sehol sincs a szintén ötfilmes szériává bővült Indiana Jones-mozik intervallumához képest. Az 1981-es Elveszett frigyláda fosztogatói és a 2023-as A sors tárcsája között csaknem kétszer ennyi idő, 42 év telt el. Csak mondom.

Játékban sokkal hamarabb visszatérhetsz Pandorára:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

23 perc telt el azóta...

Valentin-nap előtt: 7 randiszimulátor, ami tényleg segít csajozni

Gábor János 2024.02.02. - Nem leszel tőlük rögtön a Végzet Asszonya, vagy a Nők Bálványa,…

53 perc telt el azóta...

A Sony és az AMD már dolgozhat a PlayStation 6 alapjain

0224.02.02. - Persze még nagyon messze vagyunk attól, hogy a Sony terveit megvalósulni lássuk, egyes…

1 óra telt el azóta...

Ilyen egy átlagos gamer PC 2024 februárjában – Győz a Windows 11?

2024.02.02. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az…

2 óra telt el azóta...

Pápá GTA! Több Windows rendszeren is megszűnik a Rockstar Launcher

2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…

2 óra telt el azóta...

Ezekkel a mobilokkal lehet jelenleg a leggyorsabban netezni

2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…

2 óra telt el azóta...