League of Legends

Egy LoL karakter eddig az összes nyári LPL meccsen felbukkant

Bizony minden metának megvan a legdominánsabb karaktere. Az alsó ösvényesek ezt már csak tudják, elvégre, ha valaki jól akar teljesíteni, már két éve Luciant játszik Nami mellett. A Riot Games már tervezi is szétrobbantani a kettőt, állandóan jönnek a változtatások, amik jó eséllyel javítanak majd a diverzitáson.

Ám most úgy tűnik, hogy újabb karaktert kell célkeresztbe helyezniük, ugyanis a kínai ligában, az LPL-ben az egyik teljesen elszabadult.

A nyári idény startja óta minden egyes meccsen felbukkant a szóban forgó hős, vagy választotta az egyik csapat, vagy ki lett tiltva, de olyan nem történt, hogy figyelmen kívül hagyták volna. Ez pedig csak egy dolgot jelenthet, K’Sante igazán OP jelenleg.

Viszont van még pár jelentkező a trónra, Milio például jelenleg 99%-os jelenlétet tud felmutatni magának. Eddig összesen 88 meccsből 87-szer került elő, egyetlen egy meccsen fordult csak elő, hogy se nem választották, se nem tiltották.

A kínai meta szerint tehát ez a két karakter jelenleg a legmeghatározóbb a League of Legends-ben. Ti egyetértetek velük?

 

Cloud

Korábbi cikkek

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

13 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

13 óra telt el azóta...

Ezzel a 21 remek játékkal teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

15 óra telt el azóta...

Régen minden jobb volt! – Hát ez a 10 ezredfordulós kütyü biztosan nem

2022. 09. 30. - A „régen minden jobb volt” csak akkor nem kozmikus csúsztatás, ha…

19 óra telt el azóta...

11 teljesen kamu fotó, amit valódinak hitt a világ

Gábor János 2022. 09. 14. - Szívesen mondanánk, hogy tökélyre fejlesztett mediahack mind, de nem…

20 óra telt el azóta...

Különös, de pont a Terminátor 1 forgatása előtt gyilkolt először embert egy robot

Bódi Dániel 2023.08.24. - Nagyjából az ipari forradalom idején foganhatott meg az emberben a robotoktól…

21 óra telt el azóta...