Tech/Tudomány

Már hivatalos – Napokon belül bemutatja az Apple az új iOS-t, de más is jön

Az Apple június 5. és június 9. között rendezi meg a WWDC-re névre hallgató eseményét. Alapvetően fejlesztőknek szánják az előadások nagy részét, ám az egyik Keynote izgalmas lehet mindenki számára. A cég dedikált előadást szentel az iOS szeptemberében érkező változatának, illetve az elmúlt években új hardvereket is lelepleztek. Idáig azonban hivatalosan nem erősítette meg a cég.

Szerencsére az elmúlt héten szinte minden Apple felhasználó számára kiküldték a meghívókat emailben. Most már biztosra vehetjük, hogy magyar idő szerint hétfő 19:00 órától belevethetjük magunkat az Apple újdonságaiba. 

Nem csak az iOS 17 kerül leleplezésre?

A májusi szivárgások alapján az alábbi újdonságokat várhatjuk kedd este:

  • Természetesen az iOS 17 és iPadOS 17 kihagyhatatlan szereplője lesz a bemutatóknak
  • A Mac felhasználók is örülhetnek, ekkor szokták bemutatni az asztali operációs rendszer friss változatát
  • Az Apple Watch idén talán egyik legnagyobb frissítését kaphatja meg a WatchOS 10 képében
  • Debütálhat egy új termékkategória is: AR/VR headsettel rukkolhat elő az Apple, mely a Reality One/Reality Pro nevet viselheti majd
  • Nagy esély van arra, hogy a MacBook Airből 15 inches változat is napvilágot lát, régóta kérlelik már az Apple-t erre
  • Többen Mac Pro és USB-C AirPods modellekről is álmodoznak, ám ezek érkezésére nem igazán kell még számítanunk

Az új iPhone-ok csak szeptemberben, októberben mutatkoznak be, így azokat felesleges most várnunk.

Forrás: MacRumors

 

Arpi

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

4 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

8 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

10 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

10 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

10 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

11 óra telt el azóta...