Gaming

A legjobbtól tanult – A GTA V-ből leste el a karakterváltást a Spider-Man 2

A Sony múlt héten megejtett PlayStation Showcase-jének egyértelmű csúcsa a Pókember-játékuk folytatásának első játékmenet bemutatója volt, ami messze a legnézettebb része volt az egyébként egész izgalmas eseménynek. Bár az Insomniac fejlesztői elég sokat megmutattak az idén ősszel érkező játékból, de még így is rengeteg megválaszolásra váró kérdésünk lehetne.

Az egyik ilyen például, hogy miként fog a nyílt világú játékmenetbe ékelődni a két Pókember, hiszen jól tudjuk, hogy a Spider-Man 2 nem csak a címében fog duplázni. A történet során ugyanis Miles és Peter fölött is átvehetjük az irányítást, amit ugyan a bemutatóban is példáztak, de egyelőre csak előre szkriptelt jelenetekkel.

 

„Amikor a fő történetszálat játszod, mi [a fejlesztők] fogjuk megszabni, hogy mikor váltunk Peter és Miles között… ez a történetmesélés érdekében történik…” – mondta a Spider-Man 2 kreatív igazgatója, Bryan Intihar az Eurogamernek. „Lesznek Peter köré tervezett, és lesznek külön Milesra szabott tartalmak, de akadnak majd olyanok is, ami mindkettő számára játszható. A nyílt világban viszont szabadon, egy egyszerű gombnyomással lehet váltani a Pókemberek között”.

Ez bizony azt jelenti, hogy az Insomniac a GTA V-ből kölcsönözte a dinamikus karakterváltást, amiben szintén hasonló módon cserélhettünk főhőst, akiknek San Andreas-szerte akadnak saját, kifejezetten rájuk írt és szabott mellékküldetéseik és egyéb tartalmaik. Eszerint a Pókember 2 dugig lesz tömve mindenféle egyedi küldetéssel, gyűjtögetni valóval, melyek közül néhányat csak Peterrel, párat pedig Miles-zal lehet teljesíteni. Ami pedig a hőscserét illeti, a főküldetések kivételével akármikor ugrálhatunk a Pókfejek között.

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

10 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

12 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

12 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

13 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

13 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

13 óra telt el azóta...