Gaming

Egyértelműen tisztázta a CD Projekt RED, hogy megveszi-e őket a Sony

Jó ideje nézi a CD Projekt RED, hogy a világ gamer társadalma azon vitatkozik, vajon mikor jelentik be, hogy a Sony – így reagálva a konkurens Microsoft és a Blizzard összeolvadására – tokkal-vonóval felvásárolja őket. Egy darabig talán el lehet szórakozni a „jól értesült” streamerek vagy redditezők oknyomozásain, és az ilyesmi hírverésnek sem rossz – egészen addig, amíg a pletykák ki nem kezdik a szakmai hírnevedet. Onnantól a befektetők és a közönség bizalma is gyengül, aminek jobb elejét venni, főleg, ha nem igazak a rólad szóló híresztelések.

És itt elég valószínű, hogy erről van szó.

A CD Projekt megcáfolta azt az állandósult pletykát, miszerint egyeztetéseket folytatna a Sonyval egy felvásárlási ügyletről, és egyértelműen kijelentette, hogy sem a japán óriással, sem mással nem tárgyal ilyesmiről – mutat rá a PC Gamer. A stúdió felvásárlásáról évek óta keringenek híresztelések. Először 2015-ben vert nagy hullámokat, hogy az Electronic Arts ajánlatot tett nekik, de ezt tagadták. Egy évvel később ismét beindultak a pletykák, miután a CD Projekt RED különböző háttérintézkedéseket vezetett be, megakadályozandó egy felvásárlást.

Forrás: CD Projekt Red

A spekulációk 2022-ben ismét feltámadtak, azt követően, hogy bejelentettek egy többéves, ambiciózus fejlesztési tervet és lemondott Marcin Iwiński vezérigazgató. Az ilyen jelek valóban arra szoktak utalni, hogy vásárló kezdett el körözni a cég felett, és ezt megerősítette a Sony viselkedése is: mint ismert, a vállalat komoly támadást indított legnagyobb piaci ellenfele, a Microsoft ellen, amiért az beolvasztja az Xbox divízióba az ActiVision Blizzardot. Tényleg nem lenne váratlan, ha a PlayStationt birtokló Sony erre – a jogi csatározáson túl – egy hasonlóan jó hírű stúdió megszerzésével reagálna.

Az értékkülönbség miatt azonban nem egy ligában mozgó játékfejlesztő cégekről van szó,

hiszen bár jóval idősebb stúdió, a CD Projekt RED-nek nincsenek akkora értékű franchise-ai, mint a Call of Dutyt, a World of Warcraftot, vagy éppen a Candy Crusht gondozó ActiVisionnek. Persze ott van a The Witcher (aminek harmadik játékából épp’ a napokban adták el az 50 milliomodik példányt), vagy az egyre nagyobb kultusszá váló Cyberpunk 2077, ám ezek egyszemélyes kalandjátékok, pénznyomtató multiplayer verziók nélkül, szóval hiába megérdemelten sikeresek, nem képviselhetnek ugyanakkora értéket, mint a CoD és a WoW, hogy csak két óriást említsünk.

Forrás: CD Projekt RED

A CD Projekt RED nemrég tartott nagyszabású értekezletet, amin a befektetők kérdéseket tehettek fel nekik. Kiderült, hogy egész sokukat érdekli a Sony-val kapcsolatos pletykák mögötti igazság. A vállalat nem is szöszmötölt sokáig a válasszal. Adam Kiciński vezérigazgató közölte: az álláspontjuk változatlanul az, hogy „a CD Projekt RED nem eladó”.

„Szeretnénk függetlenek maradni. Mi ebben a szerintem kitűnő, bár messze nem könnyen kivitelezhető stratégiában hiszünk.”

A Sony meg főhet tovább a saját levében:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

2 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

3 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

4 óra telt el azóta...

Igaz ez? – A töltőképernyők állapotjelzője tényleg egy nagy kamu?

Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…

5 óra telt el azóta...

MINDEN, amit tudnod kell az újabb GDDR7-es VRAM-ról

RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…

6 óra telt el azóta...

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

14 óra telt el azóta...