Gaming

Így fut a 2020-as Doom Eternal egy egyszerű számológépen

Rengeteget írtunk már arról, hogy az eredeti, 1993-ban megjelent Doom ma már milyen sok egyszerű elektronikai eszközön képes futni. Nos, most valami hasonlóról lesz szó, csak éppen nem a régi Doom kapcsán. A 2020-ban megjelent Doom Eternal a játék teljesen új generációs változata, hasonló hangulattal, de teljesen mai grafikával és funkciókkal. Mégis képesek voltak futtatni egy számológépen.

Valószínűleg nem tudtad, hogy a számológépek is igen komoly fejlődésen mentek keresztül az utóbbi időben. Ma már van olyan, aminek színes érintőképernyője van, sőt olyan vas van benne, ami játékokat is képes futtatni. És amúgy nagyjából csak 3 ezer forintba kerül.

Bár a GHLBD egy nagyon egyszerű számológép, kiderült, hogy tabletek felhasználásával készült, beleértve egy 32 bites négy-magos Allwinner A50 processzort, amelyhez 1 GB RAM párosul, ráadásul Android 9 fut rajta. Mindössze néhány lépésre volt szükség ahhoz, hogy egy Youtuber elérje, hogy játékokat tudjon rajta futtatni. Taki Udon képes volt telepíteni rá egy csomó emulátort és játékot.

 

Sajnos a számológép számgombjai nem alkalmasak az irányításra, így Taki egy 8BitDo SN30 Pro vezeték nélküli kontrollert csatlakoztatott hozzá Bluetooth-on keresztül. Igen, ebben a számológépben Bluetooth és WiFi is van.

A GHLBD a NES játékoktól kezdve az N64-en át a Dreamcastig és a PSP játékokig mindent lejátszik, ám természetesen nem a legszebb grafikával. Sőt néha még döcögnek is. Másszóval nem érdemes játékok miatt számológépet venni, csupán érdekesség, hogy hol tart már a technika.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

11 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

12 óra telt el azóta...

Ezzel a 21 remek játékkal teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

14 óra telt el azóta...

Régen minden jobb vót! – Hát ez a 10 ezredfordulós kütyü biztosan nem

2022. 09. 30. - A „régen minden jobb volt” csak akkor nem kozmikus csúsztatás, ha…

18 óra telt el azóta...

11 teljesen kamu fotó, amit valódinak hitt a világ

Gábor János 2022. 09. 14. - Szívesen mondanánk, hogy tökélyre fejlesztett mediahack mind, de nem…

19 óra telt el azóta...

Különös, de pont a Terminátor 1 forgatása előtt gyilkolt először embert egy robot

Bódi Dániel 2023.08.24. - Nagyjából az ipari forradalom idején foganhatott meg az emberben a robotoktól…

20 óra telt el azóta...