Múlt hét szerdán debütált a Warzone legújabb frissítése. A Season 3 Reloaded ezúttal is magával hozott több változtatást. Ezek egy része fegyverspecifikus, ám akad olyan is, mely komplett kategóriákat érint. A játékosok az elmúlt napokban tesztelték ezeket a módosításokat, természetesen a tartalomgyártókkal egyetemben.
A jó öreg WarzoneLoadout sem tett másképp, rögtön egy olyan kombinációt fedett fel a követőinek, mely elképesztően pusztító tud lenni mindkét pályán. Nagy meglepetésre azért nem kell számítanunk, ám a kiegészítőkre mindenképp érdemes lehet egy pillantást vetni, ahogy a másodlagos fegyverre is, hiszen nem a megszokott ötösből került ki, hanem a friss felhozatalból.
Nézzük is, hogy milyen párost érdemes használnod, ha agresszív szeretnél lenni Warzone 2-ben!
Az összeállítás két sztárja a Cronen Squall és az FTAC Siege. A Cronen Squall brutális menetelése továbbra sem áll meg, hiszen a fejlesztők hozzá sem nyúltak. A friss FTAC pedig tökéletes társa lehet a jelenlegi viszonyok között. Nagyon közeli célpontoktól egészen közepes távolságokig nem igazán van jobb alternatíva ennél a duónál.
Agresszív játékosoknak ajánlja a tartalomgyártó, de természetesen bárki a kezébe veheti, hiszen a nyer sebzésértékek és TTK számok is magukért beszélnek. A fenti képen az ajánlott kiegészítők mellett a Weapon Tuning értékeket is megtalálhatjuk. Az elkövetkezendő pár nap statisztikáit kiemelten figyeljük majd, hogy kiderüljön, a Season 3 Reloaded frissítés után hogyan is változtak az erőviszonyok.
Gábor János 2024.02.11. - Te se mindig talász olyan Netflix műsort, amivel fix, hogy nem…
Gábor János 2024.02.11. - „Hihetetlenül kevés emberünk van” - vallotta be már-már kétségbeesett X-bejegyzésben a…
Gábor János 2024.02.11. - Lépnie kellett a Microsoft és a játékrészleg vezetőinek az utóbbi időben…
2024.02.11. - Február hetedikén startolt el a Modern Warfare III és Warzone legújabb, közös szezonja.…
2024.02.11. - Ahogy a többi iparág, úgy bizony a PC-s szegmens is megszenvedte a 2023-as…
2024.02.11. - A Warzone Season 2 frissítése rendesen átrendezte a játék metáját. Ahogy az lenni…