Megérkezett a nyár egyik legnagyobb dobásának szánt film előzetese, ami egyszerre idézi a cápás trash mozik történetvezetését (és ezt teljesen szándékos fricskának érezzük), illetve a legnagyobb blockbusterek látványvilágát. A kombináció Jason Statham röhejesen komor ábrázatával felkeverve jobb mint egy hűs koktél a tengeröböl habjain ringó vízi biciklin ülve. Hiszen úgyis mindjárt itt a végzet – egy autóbusznyi állkapocs formájában.
Meg – Az őscápa 2: Az árok
A cím nem sokat cicózik és egyértelműen kicsapja az asztalra, hogy „már megint” a titokzatos tengerfenék lesz a ludas, meg persze a globális felmelegedés, amivel ezúttal nem egy, hanem mindjárt HÁROM, a legutóbbinál is NAGYOBB óriáscápát szabadítunk magunkra. Ha a három grandiózus, vérszomjas dög – akiknek a móló gerendái sem többek satnya fogpiszkálónál – nem lenne elég, az óriási ragadozókat egy sor más őslény, illetve a hatásukra megvadult vízi állat kíséri csatába, hogy még nagyobb legyen a pusztítás a luxus tengerpartok fövenyén.
A hatalmas cápák miatt már a szárazföldön sem leszünk biztonságban, és ezt láthatóan elég mókásan oldotta meg az Össztűz, illetve A Manderley-ház asszonya rendezője. Ben Wheatley nagy látványt és sok fekete humort ígérő filmjét – amit talán nem szemérmeskedtek el annyira, mint a szinte vérmentes családi horrorrá silányított első részt – augusztus 3-tól vetítik a mozik.
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…
2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…