A FIFA szövetség és a kanadai fejlesztőcég külön utakon folytatja, így biztosan nem az EA Sports égisze alatt fog megjelenni a FIFA 24. Lesz viszont helyette EA FC, aminek az újításait már el is kezdték szivárogtatni az adatbányászok.
Mint kiderült, a nyáron bemutatásra kerülő, s várhatóan ősszel megjelenő új cím egy teljesen új Trait-rendszerrel érkezik majd, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő lapjainkat személyre szabjuk és a saját szájízünk szerint alakítsuk.
Ám már konkrét új dolgokról is beszélhetünk, ugyanis a leakerek nem restek, állandóan lesik az újdonságokat, s ahogy azt mondani szokták – “aki keres, az bizony talál”.
Most FUTZone volt kiemelkedően aktív, kiderítette ugyanis, hogy a kanadai fejlesztők jelenleg több új Hero és Icon lapot is tesztelnek a színfalak mögött. Persze ennek nyoma van a forrásfájlok között, így a következő játékosok bukkanhatnak fel ősztől az EA Sports FC-ben.
an egy pár név, akinek őszintén örülnénk, na meg pár, akiket a fiatalabb generáció már szinte biztosan nem ismer. Személy szerint Robben, Charlton, Giuly, Kanu, Riise, McManaman, Sneijder, Platini és Kompany érkezésének örülnék a legjobban.
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…