Tech/Tudomány

A Gmailbe is jön a kék pipa, de teljesen mást jelent majd – Örülni fogunk

Bizonyára hallottatok róla, hogy nemrég a Twitter is bevezette a kék pipát, ami azt jelöli, hogy az illető profil a Twitter Blue előfizetője. A Facebookon a kék pipa a hiteles profilokat jelöli, most pedig a Google is a kék pipa bevezetése mellett döntött. Ez azért is jó hír, mert nagyon jó célt szolgál.

A Gmailes kék pipával az adathalász és spam leveleket tudjuk kiszűrni.

Az utóbbi időben ugyanis nagyon elszaporodtak azok az e-mailek, melyek „látszólag” hivatalos cégektől, például bankoktól érkeztek. A tökéletes e-mail-másolatok azonban adathalász oldalra vezetnek. Sajnos az igazi cégtől érkező és a kamu e-mailt nagyon nehéz volt megkülönböztetni. Ebben segít majd a Gmailes kék pipa.

Azok az e-mail címek ugyanis, melyek kék pipát kapnak, valóban hiteles forrásból, valós cégtől érkeznek. A kék pipa segít majd abban, hogy el tudjuk dönteni, valóban hivatalos levelet kaptunk, vagy adathalászok áldozatai vagyunk.

A Google a bejelentésben már azt is elárulta, hogy a szolgáltatást már el is kezdte bevezetni, így ha ilyen kék pipával találkozol, akkor tudhatod, hogy miről van szó. Olyan cégtől kaptál levelet, aminek valóban ez a hiteles e-mail címe.

Ez láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Szivárgás: Készülhet a nextgen hordozható PlayStation konzol

2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…

17 perc telt el azóta...

Ingyen kipróbálhatod 2024 legígéretesebb magyar fejlesztésű játékát

Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…

33 perc telt el azóta...

Brad Pittel készül Quentin Tarantino utolsó filmje – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…

2 óra telt el azóta...

Nem működnek a dolgok Windows 10-en? Nem nálad van a hiba

2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…

3 óra telt el azóta...

Erotikus 18+ animehorror lesz az Epic Games következő ajándéka

Gábor János 2024.02.02. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…

4 óra telt el azóta...

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

15 óra telt el azóta...