EA Sports FC

Már csak 5 FUT Fantasy lap maradt a „tökéletes úton”

Pár héttel ezelőtt megjelent a FUT Fantasy promó a FIFA 23-ban. Már tavaly is volt ehhez hasonló esemény, lényegében olyan speciális lapokat kaptunk, amik képesek voltak fejlődni, ám ehhez természetesen a valóságban is teljesíteniük kellett az adott játékosoknak. Míg eddig egy-két szintet tudtak lépni a lapok, most rendesen nagy feneket kerített az eseménynek az EA Sports, összesen négy kategóriát vizsgálnak, s ugyan ennyi pluszt is adnak a lapnak, ha összejön. Kivételt képeznek a Herok, ugyanis ők már nem játszanak, náluk csak két fejlődés van belengetve.

Hamarosan viszont lejárnak a vizsgált meccsek, így most kezd izgalmassá válni a történet. Ahogy az lenni szokott, a futball kiszámíthatatlan, így egy halom lap kiesett a versenyből már a legelején. Egy győzelmet még csak-csak össze tudtak kaparni maguknak a legrosszabb FUT Fantasy lapok is, ám az igazán értékes bónuszt a hat meccses veretlenség adja. Ekkor ugyanis a +1 szint mellé 3 új traitet is kap az adott lap, versenyben pedig már csak öten vannak.

 

A Hero lapok közül Papin, Kuyt és Abedi Pelé teljesít a legjobban, közülük a francia és a gánai a Marseille teljesítményétől függ. Nagyon jó szériát kaptak el a Ligue 1-ben, már csak egy meccset kell veretlenül lehozniuk, hogy a két Hero, na meg Alexis Sanchez is fejlődjön. Sőt, utóbbi mindent teljesíthet ezzel, ő lehet a legtökéletesebb FUT Fantasy lap.

Mellé még Rúben Dias férhet már csak oda a jelenleg is karrierjüket töltő játékosok közül, a City védőjének mondjuk még van két meccse, ám ahhoz, hogy Sanchez statjait elérje, azokat gól nélkül kell, hogy lehozza a manchesteri gárda. A helyzet pedig az, hogy a jelenlegi formájuk alapján erre vajmi kevés az esély, ugyanis lehengerlően támadnak és minden meccsüket megnyerik, viszont az utolsó percekben állandóan kapnak egy gólt, ami nagy fejfájást jelenthet a FUT Fantasy lap birtokosainak.

Ezt olvastad már?

 

Cloud

Korábbi cikkek

Történelmi sztrájkot hirdettek a fejlesztők a Ubisoft ellen

Bódi Dániel 2024.02.18. - Nem túl valószínű, hogy a Ubisoft lesz 2024 legjobb munkáltatója: miután…

2 óra telt el azóta...

Mindenki teljesen ingyen, fizetés nélkül játszhat a Skull & Bones-szal

Bódi Dániel 2024.02.18. - Ahogyan a film- és a zeneipar világában, úgy a játékiparban is…

7 óra telt el azóta...

Már jobbak a robotok a „nem vagyok robot” tesztben, mint az ember

Bódi Dániel 2023.08.16. - Aki az elmúlt 20 évben nem egy barlangban töltötte az életét,…

9 óra telt el azóta...

Igen, tényleg létezett a Nintendo PlayStation, amíg hátba nem szúrták egymást

Bódi Dániel 2023. 08. 16. Nintendo és PlayStation. Pontosabban Nintendo és Sony, a két gyártó, amely…

10 óra telt el azóta...

Kiszivároghatott az iPhone 16 kameramodulja – szokatlan változás jöhet

Gábor János 2024.02.18. - Egy új szivárgás az iPhone 16 kamerarendszerére vonatkozóan azt sugallja, hogy…

10 óra telt el azóta...

A Netflix végre feltette a világ egyik szó szerint legjobb filmjét

Gábor János 2024.02.18. - Végre Magyarországon is elérhetővé vált a Netflix jóvoltából a legutóbbi Oscar-gála…

11 óra telt el azóta...