A Valve több módon is igyekszik csalómentessé tenni a játékait. Ezt a CS:GO-ban leginkább két fő részre bonthatjuk fel. Egyrészt ott a jelen pillanatban nem igazán működő Overwatch rendszer. A játékosok feltételezett csalók meccsének visszajátszásait nézhetik vissza, hogy aztán ítéletet mondjanak külső szemmel is a látottakról. Természetesen több játékos döntése kell a tényleges kitiltáshoz, csak az igazán gyanús csalók repülnek így a játékból.
A másik összetevő, a VAC, azaz a Valve Anti-Cheat, mely már kliens oldalról próbálja elkapni a wallhack, aim és különféle csalásokat bevető programokat. Nem tökéletes ez sem, a közösség sokszor már-már mém szintre süllyesztette le az elmúlt időben.
Úgy tűnik, hogy a napokban igazán nagy hal akadt a VAC horgára!
TDM_Heyzeus, a népszerű CS:GO tartalomgyártó számolt be az esetről. Ahogy a fenti videóban is láthatjuk, egy igazi gyűjtőt tiltott ki a játék automatikus rendszere. Dragon Lore, Howl és megannyi értékes skin vált eladhatatlanná pillanatok alatt, az összérték 175 millió forint körül lehet. Remek kérdés, hogy miért csalna valaki, ám könnyen lehet, hogy ennél bonyolultabb a történet.
A VAC ban tényét nem lehet semmissé tenni, hiszen látható a profilokon. Az elmúlt napokban azonban rengeteg kínai játékos panaszkodott arról, hogy az ország számára készített exkluzív platformon, a Perfect Worldön való játszogatás után kitiltásban részesültek. Korábban volt példa hasonlóra, az ESEA kliensével is összeakadt már a VAC pár éve. Csak remélni tudjuk, hogy a fentebb bemutatott raktár tulajdonosa is ennek esett áldozatául, hiszen ezt a Valve visszavonhatja, míg a tényleges csalás miatt kiosztott kitiltásra nincsen orvosság.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…