A szerdai Warzone és Modern Warfare II frissítést követően a Call of Duty League döntéshozói is összeültek. Megvitatták, hogy milyen további korlátozásokra lehet szükség a ligán belül. Gondolhatnánk, hogy ez nincs hatással a sima játékosokra, ám a Ranked játékmódban bizony a CDL szabályai érvényesülnek. Nekik köszönhetjük, hogy az ISO Hemlockot pár nap alatt kitiltották a rangsorolt meccsekről.
A Season 3 változásait bizonyára előzetesen megkaphatták, mely alapján további tiltásokat tudtak eszközölni. Ezeket a kedd este megjelent v1.5-ös szabályzat tartalmazza, a Call of Duty League oldalán hamarosan már meg is találhatjuk a Changelogot, addig a Treyarch tweetjével kell beérnünk.
Ezúttal fegyvernek nem, ám több tárgynak is búcsút inthetünk!
Úgy tűnik, hogy az újonc FJX Imperiumot nem sokáig élvezhettük teljes erejében a Ranked meccseken. A Treyarch elárulta, hogy több Ammunition típusról is le kell mondanunk, ha kompetitív módon szeretnénk játszogatni. Az alábbiak kerültek tiltólistára:
A fentieken kívül a SPW 40MM Drill kiegészítő esett még a döntéshozók áldozatául. Nagy eséllyel az elkövetkezendő napokban további tiltásokra is készülhetünk, míg a korábban kitiltott TAQ-V, ISO Hemlock vagy épp Kastov 762 visszahozataláról nem igazán esett szó.
2024.02.13. - Kijelenthető, hogy sokkal jobb világot élünk mostanában, mint 1-2 évvel ezelőtt a COVID…
Gábor János 2024.02.13. - Minden jel szerint elébe megy a további találgatásoknak az Xbox, és…
Bódi Dániel 2024.02.12. - Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mekkora játékipari reformot hozhat az NVIDIA…
2024.02.12. - Ahogy azt már korábban megszokhattuk, a nagy Warzone frissítések nagy meta átalakításokkal is…
2024.02.12. - Manapság már senki sem lepődik meg, ha kicsit borsosabb árcédulákat pillant meg a…
2024.02.12. - Az elmúlt időszakban egyre többször lehetett hallani egy új nevet a Counter-Strike 2…