Nem mondjuk, hogy minden haverod megfordulna utána, mikor meglátja, de teljesen tisztességes, játékképes számítógép született egy redditező kukaprojektjéből – vette észre a PC World. Rydirp7 bebizonyította, hogy
szinte nulla új alkatrészből is össze lehet rakni tökéletesen működő PC-t,
amivel aztán a kedvenc (azért nem AAA minőségű) játékait is használni tudja. A beszámolóban közölte két dolgot, egy 750 wattos tápot és 16 giga RAM-ot ugyan kénytelen volt venni, de az összes többi alkatrészt (lsd. lejjebb) szó szerint a szemetesből túrta ki a számítógéphez.
A kukabúvárkodás után ezek akadtak fenn a hálón:
Ez az összeállítás egyetlen számítástechnikai üzlet mellett álló hulladékgyűjtőből, 6-7 hónapos válogatás során jött össze. Persze egy részük már-már ősi holmi, de ez a redditezőt egy kicsit sem zavarja, hiszen Minecraftozni, Scrap Mechanicozni és Robloxozni akar, így a célnak tökéletesen megfelel.
A Kotaku meg is kereste egy interjúra – nekik elárulta, hogy egy egyszerű, de annál leleményesebb trükköt mindenképpen alkalmaznia kellett, hogy újraélessze az eszközt:
meg kellett sütnie a videokártyát.
Ezt nyugodtan értsd szó szerint: az alkatrészt alufóliába csomagolta és akár egy előre panírozott mirelit csirkemellett, 8-12 percre 200 fokra előmelegített sütőbe tette. Megjegyezte: erre az idők során felengedő forrasztások javítása miatt volt szükség. Itt jegyezzük meg: ne, vagyis NE próbáld meg otthon leutánozni, vagy az eszközt más módon felhevíteni!
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…