Call of Duty

Most már tényleg elég egy lövés – Ezt a Snipert használd Warzone 2-ben

Szerda délután megérkezett a Warzone 2 és Modern Warfare II frissítése. Nem csak egy egyszerű javítócsomagról beszélhetünk, hiszen új szezon is kezdőtött. A Season 3 több játékmechanikai változtatást is magával hozott, de természetesen a fegyverek sem úszták meg a nerfet és az erősítéseket. A Sniper kategóriát külön megtiszteltetés érte, hiszen bizonyos körülmények között már garantáltan egy lövésből terítik az ellenfeleket.

Mostantól néhány Sniper és egy konkrét lőszer kombinációjával egyetlen egy fejlövés elegendő az öléshez, knockhoz, akkor is, ha teljesen felpáncélzott ellenfélről beszélünk. Az eredeti Warzone-ban ez alap volt, ám a Warzone 2.0-ban el akarták kerülni a fejlesztők. A közösségi nyomás azonban megállíthatatlan volt, így végül beadta a derekát az Activision.

Az MCPR-300 igazi bestia lett!

A Dexerto szakértői hamar rá is vetették magukat az újdonságokra, így hamar kiderült, hogy az „új” felhozatalból az MCPR-300 kimagaslik. Eddig is kifejezetten jó választás volt, ám ezután szinte kötelező eleme lehet a meccseknek. Az egyhites képességhez Explosive Ammunitationra van szükségünk, így az ajánlott kiegészítők listája sem lehet meglepetés:

  • Muzzle: Nilsound 90
  • Barrel: 22″ OMX-456
  • Ammunition: Explosive
  • Laser: FSS OLE-V Laser
  • Stock: FSS Merc Stock

A kiegészítőkkel továbbra is megmaradhat a range és a sebesség, miközben minden eddiginél könnyebben teríthetjük le áldozatainkat. Az elkövetkezendő napokban érdemes lehet figyelni a további ajánlásokat, több kincsre is bukkanhatnak a Warzone 2 guruk.

 

 

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

9 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

11 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

11 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

11 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

11 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

12 óra telt el azóta...