A képregényes kultúra bár igen hosszú múltra tekinthet vissza, annyira azért nem öreg a műfaj, hogy az 1800-as évek akkor még nem létező geekje izgulhatott volna Pókember, Vasember, Batman, vagy Superman kalandjain. Sőt, igazán még szuperhősök sem nagyon voltak kitalálva.
Az első szuperhősnek általában a Fantomot szokták megnevezni, de ez szerintem nagyon nincs így. Don Diego de la Vega, vagy ahogyan a legtöbben ismerik: Zorro például 20 évvel beelőzte őt, és bár az 1919-es évek környékén még nem volt saját képregénye, szigorúan nézve talán ő volt az első álruhás-köpenyes igazságosztó, aki az erejét és egyéb képességét a jók és az elesettek megsegítésére használja.
Batman és Superman csak azután, az 1930-as évek közepént bukkantak fel – sőt, előbbi kimondottan a Zorróból és Don Diego de la Vega karakteréből és történeteiből inspirálódott. Nem sokkal később, 1939-ben a Marvel is becsatlakozott a képregényes hősök folyamába, olyan hősökkel az első sorokban, mint Namor, a Fáklya, vagy Amerika kapitány.
Ezelőtt, pláne nem az 1800-as években nem létezett a képregényes szuperhősök műfaja. De hogy jött egyáltalán képbe 1800?
Nos, az ismert okok miatt alapvetően nem nagyon hoznánk össze a kettőt, viszont néhányan eljátszottak a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a műfajt nem 1930-ban, hanem mondjuk 1830-ban találták volna fel?! Akkor vajon hogyan néztek volna ki a kedvenc hőseink?
E megválaszolatlan kérdések szolgáltatták az alapot egy mesterséges intelligincia alapú képalkotókkal kísérletező kreatívnak, Gil Finklesteinnek, aki 200 évvel ezelőtti képek és a képregényhősök jelenlegi kinézetei alapján az AI-val özösen elkészítette azok pontos korabeli verzióit. A hősöket korhű gúnyákban, és ahhoz az időszakhoz tökéletesen illeszkedő felszerelésekkel képzelte el a mesterséges intelligencia, így tulajdonképpen pontos választ kapunk a „mi lett volna, ha…” kérdésünkre.
2024.02.11. -A Warzone fejlesztői az elmúlt időszakban gyakorlatilag teljesen átalakították a játék metáját. Januárban és…
2024.02.11. - 2023 decemberében több évnyi várakozás után a Rockstar Games megerősítette a GTA VI…
2024.02.11. - A Valve 2023 szeptemberében adta ki a véglegesnek szánt Counter-Strike 2 verziót. Ők…
2024.02.11. - A „GPU/VGA sag” kifejezés elég gyakran szembe jöhet velünk, ha nemzetközi oldalakon is…
2024.02.11. - A Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése február hetedikén startolt el. Egy…
Gábor János 2024.02.11. - Te se mindig talász olyan Netflix műsort, amivel fix, hogy nem…