Film/TV

Super Mario hazaküldte a kritikusokat – a film hatalmas sikerrel indított a mozikban

Az új Super Mario film alighanem gond nélkül belép azoknak az animációknak a sorába, amelyeket alapból mindenki látni fog és a gyerekeknek unalomig ismételtetnek majd a szüleikkel. A Shrek, a Némó nyomában vagy akár a Hihetetlen család mintájára ez a film már most klasszikus. Örömteli, hogy ezt épp’ a legősibb, mindenki által tisztelt videojáték franchise hozta össze.

Egy film sikerének legfontosabb mérőszáma az utolsó moziban töltött napnál megálló bevételi mutató, de legalább ilyen lényegesek az előjelek, amiket viszont a nyitóhétvégén nyújtott teljesítményből szoktak leszűrni. Nos,

Super Mario a történelem második legjobb rajzfilmes debütálását hozta össze,

szóval alighanem egy új animációs sikersorozat indult el. A Boxofficemojo adatai szerint a film péntektől vasárnapig 146,4 millió dollárt (50,5 milliárd forintot) termelt az észak-amerikai mozikban. Ez jóval magasabb az eddigi második Szenilla nyomában 135,1 millió dolláros nyitóhétvégéjénél, de jelentősen elmarad a rekorder Hihetetlen család 2 premierjétől (182,7 millió dollár) – igaz, azt júniusban, rögtön az iskolai vakáció első hétvégéjén mutatták be, még a COVID előtt, 2018-ban.

 

A Super Mario a szerdai rajttól húsvét vasárnapig persze ennél is jóval több pénzt, 204,6 millió dollárt keresett, míg a premiernap óta eltelt nem egész egy hét alatt már 375,6 millió dollárnál (129,6 milliárd forintnál) áll a mutató. Ehhez mi, magyarok kb. 152,8 millió forinttal járultunk hozzá, 65 moziban.

Bár a film nem teljesít túl jól a filmkritikusoknál (56 százalék a Rotten Tomatoeson), a nézők imádják (96 százalék), így a jó szájhagyomány miatt nagy jövőt és végül egymilliárd dollár körüli összbevételt jósolunk a csőszerelőnek. Már most biztos, hogy folytatása következik…

Ennek is:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

A Helldivers II miatt jó sokan rácuppantak a Csillagközi Invázióra

Bódi Dániel 2024.02.22. - Hiába Paul Verhoeven sokat bizonyított zsenije, 1997-ben az amerikai kritikusok véres…

9 óra telt el azóta...

Ne is keresgélj tovább, ez most a Warzone legjobb közelharci fegyvere

2024.02.21. - A januári és februári időszak nem volt túl kegyes a Warzone játékosokhoz. A…

9 óra telt el azóta...

Visszatért egy régi kedvenc, ezekkel a Warzone módokkal játszunk a héten

2024.02.22. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

10 óra telt el azóta...

A gyermekvédelmi tüntetés után nézettségi rekordot döntött a Jólvanezígy

Bódi Dániel 2024.02.22. - Valószínűleg kevesen akadnak olyanok, akik ne hallottak volna az utóbbi évek…

10 óra telt el azóta...

A Counter-Strike 2 egyik újítása miatt lehet érezhetően kevés az FPS

2024.02.22. – Ha a Counter-Strike 2 legnagyobb újításai kerülnek szóba, akkor a legtöbb felhasználónak három…

10 óra telt el azóta...

Megduplázták az RTX 2080 memóriáját, ennyit javult a játékélmény

2024.02.22. – Több mint 5 éve, 2018 őszén mutatkozott be az Nvidia RTX 2080. Már…

10 óra telt el azóta...