A Variety-nek adott legutóbbi interjújában az Illumination vezérigazgatója, Chris Meledandri elárulta: jelenleg azon fáradozik, hogy visszahozza az eredeti film sztárjait, Mike Myerst (Shrek), Eddie Murphyt (Szamár) és Cameron Diazt (Fiona). Ez ugye nekünk magyaroknak nem sokat számít, mert mind szinkronnal ismerjük a történeteket, és ha megjön a következő film, akkor a Gesztesi Károly, Kerekes József, Für Anikó trióból a néhai Gesztesit sajnos biztosan nélkülöznünk kell. Mégis, azért érdemes figyelni az eredeti színészek reakcióira, mert az egészből várhatóan csak akkor lesz valami, ha rábólintanak a projektre.
„Számítunk rá, hogy a szereplők visszatérnek. A tárgyalások most kezdődnek, és minden jel arra utal, hogy a színészek részéről óriási a lelkesedés van a visszatérés iránt”
– lelkendezett a stúdióvezér. Bár a 2010-es Shrek a vége, fuss el véle óta nem volt új Shrek-mozi, két Csizmás Kandúr-spinoffot már láthattunk, köztük a tavaly bemutatott Az utolsó kívánság címűt, ami lelkes kritikákat kapott. Figyelembe véve, hogy milyen jól sikerült, biztos, hogy csábító lesz az eredeti szereplőgárda számára, hogy visszatérjen a Shrek 5-ben.
Az egyik színész, akit nyilvánvalóan nem kell meggyőzni, Eddie Murphy. Az Etalknak adott interjújában az év elején azt mondta:
„Abszolút nyitott lennék: ha valaha is jönnének egy újabb Shrekkel, két másodperc alatt elvállalnám. Imádom Szamárkát.”
Konkrét megállapodás egyelőre még nem született, de az eredeti szereplőkkel folytatott tárgyalások ezek szerint pozitívan alakulnak.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…
Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…
2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…
Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…
2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…