Call of Duty

Tényleg visszatér Call of Duty-ba az ikonikus Sniper – Ez már egy lövésből öl?

Nyakunkon a Warzone 2 és Modern Warfare II harmadik szezonjának megjelenése. Várhatóan április 12-én érkezik meg éles szerverekre a javítócsomag, így bizony a marketinggépezet is egyre jobban felpörög. Az adatbányászok sem pihentek közben, így több érdekességre felhívták a figyelmünket. A fájlok arra utalnak, hogy több, közkedvelt játékmód is visszatér, illetve egy ikonikus Sniper is felmerült lehetőségként.

Az ilyen jellegű információkkal sosem árt azonban óvatosan bánni. Bár az elmúlt időszakban kifejezetten pontosak szoktak lenni a szivárgások, sajnos mindig ott a lehetőség, hogy a fejlesztők időközben meggondolják magukat. A hivatalos bemutatásig vagy patch notes-ig nem szabad semmit biztosra vennünk. Sőt, az előző hónapok alapján még azt sem, amit a fejlesztők leírtak.

Hétfő este megerősítették az egyik újdonság érkezését!

A Call of Duty fejlesztői egy kis tesztelésre invitálták a FaZe játékosát, Dirty-t. Ekkor még nem tudta, hogy nem csak az új 6v6 pályát tekintheti meg, hanem egy régi ismerőssel is találkozik majd a játék menüjében. Ez pedig nem más, mint az Intervention Sniper vagy kicsit barátságosabb nevén a FJX Imperium Sniper. A korábbi leakek alapján a Season 3 magával hozhatja a Tec-9, Springfield vagy WA2000 fegyvereket, de a pontos listát csak a hét második felében ismerhetjük meg. Nagy eséllyel a Sniper továbbra sem öl egy lövésből a battle royale módban, ám a fejlesztők bármikor bejelenthetik ennek ellenkezőjét. 

Érkező COD módok:

Arpi

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

28 perc telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

5 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

6 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

6 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

6 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

7 óra telt el azóta...