PUBG

Magyar játékosnak is szurkolhatunk az európai PUBG bajnokságon

Pénteken kezdetét veszi a PUBG EMEA Championship Grand Finals , amin Európa 16 legjobb csapata méri össze tudását a 3 napon át tartó mérkőzéssorozatban.

Pénteken, szombaton és vasárnap PUBG EMEA Championship az Unibet Magyarország Twitch csatornáján, Omgezjonesy közvetítésében.

A csapatok a PUBG Global Championship egyik kiadó helyéért küzdenek, ahol már a világ legjobb csapatai vesznek részt. Ezeket a helyeket az első és második helyen végző csapat kapja meg, persze ehhez társul pénzdíjazás is, illetve PGC pontokat is gyűjtenek a csapatok.

Magyar játékos

De szurkolhatunk magyar játékosnak is, hiszen rbbence egészen a nyílt kvalifikációról jött csapatával, az mForce-al. Társai két koszovói: Rappha és pheronica, amit a bosznia-hercegovinai Dogz3R egészít ki. Egyébként a nyílt selejtezőn RO386-ban rbbence a csoport legjobb játékosa volt 28 kill-el 6 pályából. RO32-ben pedig a 4. legértékesebb játékos volt ratingek alapján.

Ezt követte a verseny Rájátszása, ahol összesen 24 csapat vett részt, és az mForce sikeresen vette az akadályokat és eljutott idáig, az európai bajnokságig.

 

Érdemes megemlíteni a Polish Power csapatát is, hiszen a csapat edzője J4M, aki szintén magyar. Ők is nyílt selejtezőről jutottak el erre a versenyre, méghozzá elég szép statisztikákat mutatva.

Szurkoljatok velünk 19 órától pénteken és hétvégén is 5 meccsen keresztül az Unibet Magyarország Twitch csatornáján!

 

DV

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

6 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

8 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

9 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

9 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

9 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

9 óra telt el azóta...