Battlefield

Ennek annyi! – Több Battlefield játékot is kitöröl a világból az EA

„Most, hogy közeledik a 15 évfordulója a Battlefield 1943 és a Bad Company 1 és 2 megjelenésének, bejelentjük, hogy az útjuk a végéhez közeledik” – írta egy hivatalos blogbejegyzésben az EA. Tudjuk, hogy sokak számára talán ezek a Battlefield játékok jelentették a gyerekkort, a közeljövőben azonban teljesen megszűnik a támogatásuk, és megvenni sem lehet majd őket.

Természetesen ennek oka az, hogy a fent említett címek után már nem akkora az érdeklődés, hogy megérje fenntartani a szervereket, így épp itt az ideje a bezárásnak.

A Battlefield 1943, a Bad Company 1 és 2, sőt a Mirrors Edge is offos lesz.

Ahogy a bejegyzésből kiderül: 2023. április 28-tól a Battlefield 1943, a Battlefield: Bad Company 1 & 2 lekerül a digitális boltok polcairól, és többé nem lesz lehetőség megvásárolni őket. Kicsit később aztán az online szolgáltatások is megszűnnek, 2023. december 8-án.

A Bad Company 1-2-vel persze utána is lehet majd játszani, amennyiben korábban megvettük őket, de csak az offline funkciók lesznek elérhetők, például a kampány. A Battlefield 1943 kivétel, hiszen az pont az online játékra összpontosított, azzal tehát nem játszhatunk többet. A Gamestar szerint ugyanerre a sorsa jut a Morror’s Edge című játék is.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Készülj EA Sports! – Ez a fejlesztőcsapat készítheti az új FIFA játékot

2024.02.12. - A tavalyi év igencsak rendhagyó volt, ha a focis játékokat vesszük figyelembe. Amióta…

9 perc telt el azóta...

Erre az 6 imádott Netflixes sorozatra semmiképp se számíts 2024-ben

Bódi Dániel 2024.02.12. - Bár a Netflix iszonyatosan sok néznivalóval készül 2024-re, köztük is nem…

10 perc telt el azóta...

Kicsinált a tömeg egy önvezető autót – videón a robottaxi lemészárlása

Gábor János 2024.02.12. - A Waymo társaság egyik Jaguarja esett áldozatául annak a tömeghisztériának, ami…

10 perc telt el azóta...

Ezek most a Warzone Ranked legjobb párosításai, ha a győzelem a cél

2024.02.12. - A Call of Duty Season 2-es frissítése ezúttal egyértelműen a Warzone játékosoknak kedvezett…

40 perc telt el azóta...

Beépített képjavító funkciót kap hamarosan a Windows 11

2024.02.12. - Még mindig terítéken a kérdés: Windows 10, vagy 11? Érdekes ez a helyzet,…

1 óra telt el azóta...

Játssz ezzel a 7 vízalatti horrorral és többé a fürdőkád se lesz ugyanolyan!

Gábor János 2024.02.12. - Ezzel tényleg bedobunk a mélyvízbe: ha eddig nem féltél a tengerfenéktől,…

2 óra telt el azóta...