Call of Duty

Hamarosan érkezik a Warzone Mobile – Ezt tudjuk eddig róla

A 2022-es szeptemberi COD Next eseményen nem csak a Warzone 2.0 és a DMZ módok kerültek középpontba. A fejlesztők külön szekcióval kedveskedtek a mobiljátékok rajongóinak, nem is akármilyen módon. Bár jelenleg is letölthető a COD Mobile nevet viselő játék, hamarosan egy teljesen friss kliens veheti át a helyét. Direkt kihangsúlyozta az Activision, hogy nem csak egy egyszerű átnevezéssel lesz dolgunk.

A Battle Pass rendszer a Modern Warfare II és Warzone 2.0 módokkal is összhangban lesz, azaz a mobilos meccseinkkel is növeljük az “asztali” kliensekben leolvasható szintet. Javulnak a hangok, az animációk, de a fizika is sokkal hitelesebb lesz. 2022 végén több helyen is megnyíltak az Alpha, Béta tesztek, ám a globális startra még bizony várnunk kell.

Nézzük is, hogy mit tudhatunk eddig!

Mikorra várhatjuk a globális startot?

 

Ahogy már fentebb is említettük, a Warzone Mobile egy limitált megjelenést kapott 2022 novemberének végén Ausztráliában és a közeli régiókban. Az Activision pedig korábban már többször is megemlítette, hogy 2023-ra várhatjuk az újdonság érkezését. 2023 márciusában, pár nappal ezelőtt pedig Chris Plummer elhintett néhány információmorzsát. A következő két régió, mely becsatlakozhat a „béta” tesztbe, Európa és Dél-Amerika lehet majd. A Google Play áruház májusi időponttal kalkulál, ám ebben nem bízhatunk meg teljes mértékben, hiszen egy csúszás bármikor jöhet.

A stúdiók

Az Activision több stúdió összehangolt munkájával adta ki a Warzone Mobile-t. A teljes igénye nélkül ezek a következőek: Solid State Studios (az Activision saját, mobilos részlege), Digital LegendsBeenoxActivision Shanghai, és Demonware. Az Activision a fenti stúdiók mellett tehetséges újoncokat is felvett, hiszen ők is jól tudják, hogy bizony a mobilos gaming fejlődik jelenleg a leggyorsabban.

A cross-progression

Ahogy már fentebb jeleztük, nem lesz értelmetlen tolni néhány meccset utazás közben vagy míg a WC-n végezzük a dolgunkat. Teljes mértékben közös lesz az előrehaladás a Warzone 2.0, a Warzone Mobile és a Modern Warfare II között. Lényegtelen milyen platformon és hol fejlődünk, mindhárom játékban szintet lépünk. Feloldunk egy új fegyvert Modern Warfare II-ben? Már a mobilon is használhatjuk.

A fegyverek

 

A fenti képen azt tekinthetjük meg, hogy milyen fegyverfelhozatalra számíthatunk az első időszakban. A fejlesztők elkényeztetnek minket, hiszen az egyes kategóriákban többféle választási lehetőségünk is lesz majd. Csak az AR kategóriában találunk négy fegyvert, de összességében sem panaszkodhatunk majd.

Játékmódok és Verdansk

Több dolgot is biztosra vehetünk. Verdansk tiszteletét teszi a mobilos változatban. Ahogy az sem titok már többé, hogy az alap Battle Royale mellett igazi, „Multiplayer” módokban is gyilkolhatnak majd a játékosok. A jelenlegi információk alapján a lobby-k akár 120 fővel is indulhatnak majd.

Előregisztráció

Míg korábban csak az androidos felhasználók élvezhették az előregisztráció örömét, addig pár napja már iOS platformon is megtehetjük ezt. A játékosok értékes Blueprinteket, kozmetikai ajándékokat gyűjthetnek be az előregisztrációval, így mindenképp érdemes lehet elvégezni a műveletet.

Android

  • Nyissd meg a Google Play Áruházat
  • Keresd meg a Call of Duty Warzone Mobile-t vagy csak kattints a linkre
  • Kattints az előregisztráció gombra, és megjelenik egy felugró ablak.
  • Koppints a jelölőnégyzetre, és válaszd a „Telepítés, ha elérhető” lehetőséget

iOS

  • Nyisd meg az App Store alkalmazást
  • Jelentkezz be az Apple ID-val, ha eddig még nem tetted meg
  • Keress rá a Warzone Mobile szóra a keresőben vagy csak kattints a linkre
  • Kattints a letöltés gombra, erősítsd meg a “fizetést”

A megjelenés pontos időpontja papíron nem ismert, ám a magyar nyelvű App Store szöveg arra utal, hogy 2023. május 15-én érkezhet meg a végleges változat. Reméljük sikerül is tartani ezt az ütemtervet.

A Sony és a COD legújabb drámája:

 

Arpi

Korábbi cikkek

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

8 perc telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

39 perc telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

1 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

1 óra telt el azóta...

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

2 óra telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

2 óra telt el azóta...