Gaming

A Microsoft véletlenül leleplezhette a következő PlayStation-exkluzív DC játékot

Bár a Sony szép lassan PC-re is megjelenteti a legnagyobb PS-exkluzív címeket, ez nem jelenti azt, hogy az exkluzivitás ne lenne prioritás a cégen belül. Sőt: valószínűleg a Sony még több PlayStation 5 exkluzív címet készül kiadni a jövőben. Ki gondolta volna, hogy az egyiket pont a Microsoft leplezi le, „véletlenül”?

Valóban Superman játékot adna ki a Sony, csak PS5-re?

Ami azt illeti, ebben semmiképp sem lehetünk biztosak, viszont a ComicBook nemrég arról számolt be, hogy a Microsoft leplezett le egy kifejezetten PS5-re készülő szuperhősös játékot. A vállalat ugye továbbra is szeretné bizonyítani a hatóságoknak, hogy az Activision felvásárlása nem jelentene számára tisztességtelen piaci előnyt, így most egy dokumentumban PlayStation játékokkal érvelnek, köztük egy Superman játékkal.

A dolog azért is érdekes, mert hivatalosan még nem hallottunk arról, hogy a Sony PS5-exkluzív Superman játékon dolgozna. A dokumentumban egy ponton arról írnak, hogy az exkluzív játékoknak milyen hatása van a konzoleladásokra. Szerintük ennek nincs hatása, így a Sony követelése jogtalan.

„Ez olyan „nagy” címekre vonatkozik, mint a God of War vagy a Superman. Soha nem volt bizonyíték arra, hogy egyetlen franchise exkluzivitása növelni tudja a konzoleladásokat” – írta a Microsoft a dokumentumban.

Mivel sosem lehetett ilyen Superman játékról hallani, így sokan természetesen összehúzzák a szemöldöküket. A Microsoft véletlenül elszólta magát, és elárult valamit, mielőtt a Sony bejelentette volna? Vagy egész egyszerűen nincsenek tisztában azzal, hogy a Sony-nak nincs PS-exkluzív Superman játéka? Őszintén szólva lehet, hogy elírás, de akkor ez elég nagy szegénységi bizonyítványt állít ki a Microsoftról.

Szerintünk az, aki a dokumentumot írta, összekeverte a Supermant és a Spider-Mant. Utóbbinak ugyanis igen nagy hatása lehetett a Sony konzoleladásokra. Bár nagyon különböző hősökről van szó, hiszen az egyik a DC, a másik pedig a Marvel karakter, de mindkettő neve „S”-sel kezdődik és „man”-nal végződik. Mindenesetre ne reménykedjünk abban, hogy egy Superman-kaland a közeljövőben PS5-re megjelenik.

PS-exkluzív játék azonban jön majd bőven: érkezik a várva várt Marvel’s Spider-Man 2, sőt a Marvel’s Wolverine is fejlesztés alatt áll.

Ez is érdekes:

 

DV

Korábbi cikkek

Ezért érdemes kipróbálnod a Warzone legújabb játékmódját

2024.02.26. - A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül,…

2 óra telt el azóta...

Olyan csodálatos időutazós játék jön, amilyet még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő körültekintéssel, így az eredetileg egy…

3 óra telt el azóta...

Brutális a haszon: ennyit kereshet az Apple a Vision Pro szemüvegen

2024.02.26. - Az Apple Vision Pro február első napjaiban érkezett meg az almás cég amerikai…

3 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mennyi csalóval találkozhatsz a Counter-Strike 2 meccseken

2024.02.26. - Márciusban megrendezésre kerül az első Counter-Strike 2 Major. Ennek megfelelően januárban és februárban…

3 óra telt el azóta...

„Új” videokártyával jelentkezik az AMD, ezzel támadnák meg az Nvidia-t

2024.02.26. - Az AMD az elmúlt időszakban is jelentkezett új kártyával, ám az Nvidia érezhetően…

3 óra telt el azóta...

Elképesztő pusztításra képes ez a Warzone BR, de komoly ára van

2024.02.26. - A Warzone fegyvereit alaposan átrendezték a fejlesztők az elmúlt időszakban. Nem véletlen, hogy…

3 óra telt el azóta...