Tech/Tudomány

Az autóig sem jutott el a férfi, aki 300 iPhone-t vett egy Apple boltban

A LadBible beszámolója szerint igen szerencsétlenül járt egy férfia Amerikában, miután egy Apple boltban 300 iPhone telefont vásárolt. Egy New York-i üzletben vette a telefonokat,

ám az autóhoz vezető úton kirabolták.

Ahogy gondolhatod, a dolog körülményei igen különösek. A férfi ugyanis egyik éjjel 1:45 körül tért be egy Apple boltba 300 darab iPhone készüléket venni. Mindenki így szokta, nem? Miközben három teli táskával az autójához tartott, megállt mellette egy autó, két férfi kiszállt belőle, és erőszakkal el akarták venni a táskákat. Hősünk ezt persze nem akarta hagyni, jól meg is ütötte az egyik rablót. Az egyik táskával el is tudott szaladni.

Így végül a 300 iPhone-ból csak 125 készüléket vittek el, ami nagyjából 37 millió forint értéket jelent.

A 27 éves férfit egyébként jól ismerik az adott Apple Store-ban, mivel szeret nagy mennyiségben készüléket vásárolni, hogy aztán a saját kis boltjában eladhassa őket. Azt persze nem lehet tudni, hogy miért ilyen későn este ment vásárolni. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, próbálják felgöngyölíteni, hogy mi történt.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Eszementül néz ki az eredeti Need for Speed: Most Wanted RTX-el felújítva

Bódi Dániel 2024.02.12. - Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mekkora játékipari reformot hozhat az NVIDIA…

46 perc telt el azóta...

Brutális darálásra képes a Warzone leggyorsabban ölő fegyvere

2024.02.12. - Ahogy azt már korábban megszokhattuk, a nagy Warzone frissítések nagy meta átalakításokkal is…

1 óra telt el azóta...

18 millió forintba kerül ez az Nvidia PC, de játszani sem lehet rajta

2024.02.12. - Manapság már senki sem lepődik meg, ha kicsit borsosabb árcédulákat pillant meg a…

2 óra telt el azóta...

Ezeket a CS2 beállításokat használja a játék legújabb sztárja, donk

2024.02.12. - Az elmúlt időszakban egyre többször lehetett hallani egy új nevet a Counter-Strike 2…

2 óra telt el azóta...

A PS2 őrületes eladási rekordját is megdöntheti a Nintendo Switch

Bódi Dániel 2024.02.12. - Azt mindenki tudja, hogy a világ legsikeresebb - értsd. legtöbbet eladott…

2 óra telt el azóta...

Megérkezett a Valentin-nap sztárja, a különleges illatú, animés CPU paszta

2024.02.12. - Azt még a kevés tapasztalattal rendelkező felhasználó is tudják, hogy a processzor és…

2 óra telt el azóta...