Az Apple tavaly szeptemberben leplezte le az iPhone 14 szériát. Az alap modellek nem tartogattak sok újdonságot, kívülről gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek a 13-as készülékekhez képest. A Pro változatok azonban külső megjelenésükben is szintet léptek. A Notch névre hallgató megoldást leváltotta a Dynamic Island, mely a FaceID-t, az előlapi kamerát és a különféle szenzorokat rejti magában interaktívabb formában.
Az iPhone 15 modellek közül már mindegyik megkaphatja ezt, így javulhat a szoftveres támogatás. Egyelőre kifejezetten kevés gyakorlati hasznát lehet tapasztalni az alap alkalmazásokon kívül. A Xiaomi tulajdonosok már tavaly ősszel készítettek egy szoftveres Dynamic Island másolatot, ám úgy tűnik, hogy az egyik cég új szintre emelné a saját szigetét.
A Realme szoftveresen és hardveresen is lemásolta a megoldást!
A Realme C55 több szinten is átemelte az Apple fejlesztését. A középre helyezett kamera mellett szintén hasonló, interaktív felülettel találkozhatnak majd a felhasználók. A további szoftveres képességek egyelőre nem teljesen ismertek, így nem tudni mennyire használja ki a rendszer. Az azonban biztos, hogy töltéskor szinte ugyanúgy jelez majd a telefon, mintha iPhone 14 Pro / Pro Maxot csatlakoztattunk volna vezetékes vagy vezeték nélküli töltőhöz.
A telefon specifikációiban teljesen átlagos a fenti újításon kívül. Egy Helio G88 SoC adja a készülék lelkét 8 GB memória társaságában. A rendszer alapját az Android 13 szolgáltatja, a cég saját, Realme UI 4.0 nevet viselő felhasználói felületével megfűszerezve. A megjelenítésért pedig egy 90 Hz-es, FHD+ felbontású kijelző felel majd. Az Apple kifejezetten óvatos szokott lenni a fejlesztései levédésével, így könnyen lehet, hogy hamarosan egy szép kis perrel is szembenézhet a Realme gárdája.
Forrás: HVG
2024.02.11. -A Warzone fejlesztői az elmúlt időszakban gyakorlatilag teljesen átalakították a játék metáját. Januárban és…
2024.02.11. - 2023 decemberében több évnyi várakozás után a Rockstar Games megerősítette a GTA VI…
2024.02.11. - A Valve 2023 szeptemberében adta ki a véglegesnek szánt Counter-Strike 2 verziót. Ők…
2024.02.11. - A „GPU/VGA sag” kifejezés elég gyakran szembe jöhet velünk, ha nemzetközi oldalakon is…
2024.02.11. - A Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése február hetedikén startolt el. Egy…
Gábor János 2024.02.11. - Te se mindig talász olyan Netflix műsort, amivel fix, hogy nem…