Február 15-én érkezett meg a Season 2-es frissítés a Warzone szervereire. Most már azt is tudhatjuk, hogy március 15-én debütál a Reloaded csomag, kifejezetten sok tartalommal. Szinte 100%-osan biztosra vehetjük, hogy ezúttal sem ússzuk meg nerfek, buffok nélkül. A Season 2 frissítés több újoncot is magával hozott, ám mindenképp kiemelhető ebből az ISO Hemlock és KV Broadside párosa.
A WZRanked toplistáján is előkelő helyet foglalnak el, kétség sem fér ahhoz, hogy a battle royale mód legjobbjai. Ez azonba nem sokáig lesz már így, hiszen a Reloaded nerfek nem fogják elkerülni a friss fegyvereket sem. Éppen ezért érdemes lehet még kiaknázni a bennük rejlő lehetőséget az elkövetkezendő három-négy napban.
Nézzük is, hogy érdemes felszerelnünk őket!
Ebben ismét WarzoneLoadout siet a segítségünkre, a szokásos részletes és egyszerűen közérthető grafikáival. Az ISO Hemlock és KV Broadside javasolt kiegészítőit is pillanatok alatt leolvashatjuk. Az attachmentek alatt pedig a szokásos, Weapon Tuning finomhangolásokat is megtekinthetjük.
Ezúttal két extra tanáccsal is ellátott minket a tartalomgyártó. Al Mazrah térképén érdemes lehet kalkulálnunk a Sakin és Raal párosával is, ha inkább az LMG-k felé húzna a szívünk. SMG vonalon pedig kötelező a Lachmann Sub, olyan szinten dominál a Warzone 2-ben. A fenti fegyverekre is igaz lehet, hogy már csak néhány napunk lehet használni őket a jelenlegi állapotukban, nem érdemes sokáig várni.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…