Bár nagyon sokan úgy szeretnek utalni a világ leggazdagabb emberének városépítő tervére, mintha az a kiteljesedő hatalommánia újabb terméke lenne, szerintünk nem erről van szó, hiszen hatékonyan működő magándiktatúrát csak félreeső helyen (például egy szigeten) lehet kialakítani, míg „Starbase” inkább a figyelem középpontjába kerül. Egyrészt az építő személye, másrészt a helyszínválasztás miatt.
A The Wall Street Journal megtudta, hogy mostanra minden együtt van Elon Musk két éve dédelgetett álmához, és minden jel szerint bele is vágott az építkezésbe. Az egyik forrásuk elkapott egy beszélgetést, amiben a milliárdos, az akkori barátnője, Kanye West és utóbbi építésze a városkép, illetve
a jövőbeli lakóépületek megjelenéséről tárgyaltak.
A WSJ úgy sejti, ez nem egyszeri alkalom volt, sőt, több tárgyalás már makettek és tervrajzok felett zajlott. Az információjuk hitelesnek bizonyult: a SpaceX és a Tesla tulajdonosa időközben megszerzett egy többezer hektáros mezőgazdasági területet, texasi Austintól alig 60 kilométerre, és elkezdte felhúzni az épületeket: egy moduláris házcsoportot, medencét, köztéri sportpályát és fitnesztermet már sikerült is lefotózni.
A nagyszabású munkálatok gőzerővel haladnak, és a megszerzett tervrajzok alapján végül egy 110 lakóépületes, illetve mindenféle kiszolgáló infrastruktúrákkal ellátott települést hoznak létre. Ennyi házzal és a benne lakó családokkal vígan meg lehet a városi rang, hiszen Texas államban elég hozzá minimum 201 fős lélekszám. A helyszínen látott több Hyperloop konténer és a tervekről visszaköszönő Boring szó (ami a föld alatti közlekedést menedzselő Musk-cég neve) alagúthálózat kialakítására is utal, a közeli SpaceX és Tesla létesítmények felé. Mint ismert,
Austin mellett épül a villanyautó márka legnagyobb akkumulátorgyára, a Giga Texas is.
Mindezek ismeretében sokkal inkább arról szól a végül várhatóan nem Starbase, hanem Snailrock névre keresztelt városka építése, hogy Musk szeretne egy modern, minden igényt kielégítő dolgozói negyedet a texasi telephelyei mellé, mintsem arról, hogy valamilyen sötét utópiát készül megvalósítani.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…