Az újonnan átdolgozott Yuumi csak alig több mint egy napja volt elérhető az éles League of Legends szervereken, de máris pusztítást végzett, köszönhetően egy új, nem szándékos, ámde túl erős interakcióhoz vezető hibának.
A játékosok rájöttek, hogy ha Yuumi egy olyan szövetségeshez kötődik, majd leválik róla, akinek a Tear of the Goddess van a készletében, minden alkalommal, amikor megteszi, a játékos egy halom stacket kap – így a szövetséges gyakorlatilag anélkül szerezhet erőt magának, hogy bármit is csinálna.
Szerencsére a Riot Games elismerte a hibát és „dolgoznak a javításon”, bár a bajnokot még nem tiltották le.
Míg a legtöbb karakter általában nem Tear of the Goddessel kezd az alsó ösvényen, azért léteznek olyan ADC-k, akik tudják hasznosítani. Például Ezreal és Varus, valamint különféle mage-ek (Ziggs, Cassiopeia, stb.) dönthetnek úgy, hogy a tárgyat korán magukhoz veszik, hogy később egy befejezett Muramana vagy Seraph’s Embrace erősítse őket.
A szóban forgó hibának köszönhetően Yuumi még mielőtt társával megérkezik az alsó ösvényre, 45 stacket tud rápakolni a carry Tear of the Goddessére. A Yuumi átdolgozását kísérő változtatásoknak köszönhetően pedig bőséges túlélést tud biztosítani a megpakolt carrynek, így szinte lehetetlenné teszi, hogy külső segítség nélkül legyőzzék őket a laning phaseben.
Nem világos, hogy a Riot mikor lép közbe, de az biztos, hogy az ilyen game-breaking hibákat komolyan veszik, így hamarosan érkezhet egy hotfix, vagy kisebb patch. Jelenleg nincs arra utaló jel, hogy a Riot megbüntetné azokat, akik előnyükre használják fel a hibát.
Bódi Dániel 2022. 07. 27. - Manapság már nem különösebben húzzuk fel a szemöldökünk egy-egy…
Gábor János 2023.08.09. - Az, hogy valaki horrort akar csinálni, és az, hogy jól is…
RP 2023.08.09. - Az Nvidia már két évvel ezelőtt bemutatta a DLAA nevet viselő megoldását.…
Bódi Dániel 2023.08.08. - Korábban már elég bő nyállal figyelmeztettem minden játékost, hogy már csak…
2024.02.16. - Lehet, hogy Magyarországon annyira nem népszerű a Roblox, mint külföldön, de a játékot…
2024.02.17. - Na úgy tűnik, hogy nem csak gépen lehet majd böngészni az ingyenes játékokat…