League of Legends

Mégis lesz új LoL Twitch Prime kapszula, viszont a tartalma változik

Majdnem három hét bizonytalanság után a Riot felfedte, hogy a League of Legends és az Amazon Prime Gaming együttműködése folytatódni fog, bár nem a régi verzióban tér vissza.

Meddler március 7-én jelentette be a hírt a Twitteren, ahol új megvilágításba helyezte a Twitch-kapszulákat. Az új időszak márciusban kezdődik és meglehetősen hasonló lesz a tavalyihoz, néhány jelentős változtatással azonban számolni kell. A Mythic Essence és a bajnok szilánkok (Champion Shard) kikerülnek, helyüket egy Mystery Ward skin és egy Permanent Character, vagyis egy egyből feloldható hős veszi hát.

Emellett valószínűsíthető, hogy nem ez lesz a LoL Prime Gaming kapszulák végleges formája. Meddler hozzátette, hogy a Riot Games és az Amazon azon dolgozik, hogy a jövőben is folytathassák a partnerséget, „de előfordulhat, hogy néhány változtatást csak az év közepén fejeznek be.” Ez azt jelenti, hogy amikor eljön a nyár, a kapszulák ismét megváltozhatnak, remélhetőleg a javukra.

Meddler azt is elárulta, hogy mostantól a SEA régió játékosai összekapcsolhatják a LoL és Amazon fiókjukat, hogy Prime Gaming kapszulát kapjanak, ezt korábban nem tudták megtenni.

És bár a közösség összességében elégedett, hogy a Riot és az Amazon közötti partnerség folytatódik, a legtöbb játékos nem elégedett a változtatásokkal, különösen a Mythic Essence eltávolításával.

Voltak olyan rajongók, akik arra kérték a fejlesztőket, hogy legalább 650-re növeljék a megszerzhető Riot Pointokat 350-ről, ami sokkal jobb kompenzáció lenne a Ward Skin és egy Champion helyett.

Ezt olvastad már?

 

Cloud

Korábbi cikkek

Készülj EA Sports! – Ez a fejlesztőcsapat készítheti az új FIFA játékot

2024.02.12. - A tavalyi év igencsak rendhagyó volt, ha a focis játékokat vesszük figyelembe. Amióta…

2 óra telt el azóta...

Erre a 6 imádott Netflix-sorozatra semmiképp se számíts 2024-ben

Bódi Dániel 2024.02.12. - Bár a Netflix iszonyatosan sok néznivalóval készül 2024-re, köztük is nem…

2 óra telt el azóta...

Kicsinált a tömeg egy önvezető autót – videón a robottaxi lemészárlása

Gábor János 2024.02.12. - A Waymo társaság egyik Jaguarja esett áldozatául annak a tömeghisztériának, ami…

2 óra telt el azóta...

Ezek most a Warzone Ranked legjobb párosításai, ha a győzelem a cél

2024.02.12. - A Call of Duty Season 2-es frissítése ezúttal egyértelműen a Warzone játékosoknak kedvezett…

3 óra telt el azóta...

Beépített képjavító funkciót kap hamarosan a Windows 11

2024.02.12. - Még mindig terítéken a kérdés: Windows 10, vagy 11? Érdekes ez a helyzet,…

3 óra telt el azóta...

Játssz ezzel a 7 vízalatti horrorral és többé a fürdőkád se lesz ugyanolyan!

Gábor János 2024.02.12. - Ezzel tényleg bedobunk a mélyvízbe: ha eddig nem féltél a tengerfenéktől,…

4 óra telt el azóta...