Gaming

Agyalágyult Kelvin nem sokáig lesz ütődött – megújul a Sons of the Forest

A cím második felével valószínűleg nem sokaknak okoztam meglepetést, hisz a Sons of the Forest eleve a Steam korai hozzáférés programján keresztül jelent meg, ami azt jelenti, hogy az 1.0-ás verzióig még egész sokat fog alakulni a túlélőjáték. Az Endnight Games fejlesztőcsapata most ezekről a várható változásokról tartott egy kérdezz-feleleket a játék Discord-szerverén, amely során elárulták, hogy a játékosok mikre számíthatnak az elkövetkező hónapok során.

Az egyik legfontosabb újítás az AI segítőinket fogja érinteni, a szuperszónikus sebességgel netcelebbé vált ügyefogyott Kelvint, és a végtagjaiból hármat számláló úszódresszes Virginiát.

Kelvint például sokkal hasznosabb társsá szeretnék tenni, így hamarosan kibővül a csicskatár, azaz még több utasítást és feladatot adhatunk majd ki neki, például segíthet a falak építésében, vagy a bázis megerősítésében/javításában. Virginia ezzel szemben kicsit több spirituszt kap majd, vagyis a fegyvere és a már leölt kannibálok függvényében lesz bátrabb vagy épp megfontoltabb.

A fejlesztők nem csak a haverokon csiszolnak, hanem a kannibálok viselkedésén is, akiket szeretnének több személyiséggel megtölteni. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy az őslakos emberevők több környezeti akciót végezhetnek a falujuk körül, többféle építményt húzhatnak fel, ezzel változatosabbá tehetik a miliőt. De érkeznek újfajta félelmetes erdőlakók és ellenféltípusok is, melyekkel a csapat nem készült el a early access rajtjára.

A dedikált szervereken is gőzerővel dolgoznak, de ezzel kapcsolatban nem tudnak dátumot ígérni. Jelenleg azon agyalnak, hogyan tudnák leredukálni a „griefinget”, vagyis azt a jelenséget, amikor undorító vagy szimplán direkt idegesítő játékos a szerverre belépve tönkre akarja tenni mások játékát.

Sokat fognak még csiszolni a GPS-en is, mivel az túl sok infót árul el magáról a cselekményről, ami miatt sokan nagyon hamar a történet végére érnek. Érkeznek gyorsabb közlekedési eszközök is, ahogyan nagyon valószínű, hogy a játékosok visszajelzései miatt az első rész közkedvelt rönkszánkói is visszatérnek. Egyéb fejlesztések között szerepel a kibővített crafting, új építési lehetőségek és szellem tervrajzok (tervezés), valamint egy fejlettebb főzőrendszert is szeretnének, illetve újabb állatok is feltűnhetnek majd a szigeten.

Ha a teljes Q&A, úgy a fejlesztők minden terve érdekel, akkor az alábbi videóban mindent megtudhatsz:

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Most teljesen INGYEN játszhatod ezt a 7 bizarr és élvezetes játékot

Gábor János 2024.02.05. - Eszement címek ingyenes napjait tartják a legnagyobb videojáték webáruházak - anélkül,…

18 perc telt el azóta...

Varázsütésre olcsóbb lett a Hogwarts Legacy PC-re, de sietned kell!

2024.02.05. - Nagyon, nagyon meglepődtem, hogy milyen jó szórakozás volt számomra tavaly két ünnep között…

49 perc telt el azóta...

Így kapcsold be a Windows Éjszakai fényt – Szemkímélés pár kattintással

2024.02.05. - Manapság sajnos elkerülhetetlen, hogy az ember ne kerüljön valamilyen mesterséges megjelenítő elé. Különösen…

1 óra telt el azóta...

Nem csak te, a játékfejlesztők is unják már a mikrotranzakciókat

2024.02.05. - Sajnos vagy nem sajnos, olyan világot élünk, amikor videojátékot kiadni igazán jó üzlet…

2 óra telt el azóta...

Megvan, mikor nézheted meg otthon az Oscar-esélyes Oppenheimert

2024.02.05. - A 952 millió dolláros bevételt hozó és az idei év legmagasabb iparági elismeréseivel…

2 óra telt el azóta...

Naughty Dog: Jöhet a The Last of Us Part III, de akár egy spin-off is

2024.02.05. - Igen, igen, igen. Nagyon szeretjük a The Last of Us-t, amit joggal nevezhetünk…

3 óra telt el azóta...