Az elmúlt egy évben ismét megszaporodtak a Source 2-es CS:GO porttal kapcsolatos hírek. A legtöbb adatbányászott tartalmat Gabe Followernek köszönhetjük, aki több videót is készített a témával kapcsolatban. Azt azonban kevesen tudják, hogy 2022 második felében néhány ismerősével közösen megalkották a CS:GO Source 2-es változatát. Akkor úgy tervezték, hogy meg is jelentetik, ám azóta nem igazán hallottunk a projektről. Úgy tűnik, hogy nem véletlenül. Pár nappal ezelőtt Gabe Follower egy videóban tisztázta a helyzetet és a jelenlegi állapot.
A Valve nem akar magának konkurenciát?
A Source 2 története meglehetősen sokáig, egészen 2010 környékére nyúlik vissza. A Valve mérnökei a Half-Life 2: Episode Two kiadása után eldöntötték, hogy ideje továbbfejleszteni a saját, Source névre hallgató játékmotorjukat, melyet olyan címek használtak addigra, mint a Half-Life 2 vagy épp a Counter Strike: Source. Az első techdemo, mely egy felújított Left 4 Dead pálya volt 2010-ben készülhetett el.
A Valve dolgozóin kívül nem sokan tudtak a motor létezéséről, egészen 2014-ig, amikor a fentebb említett Left 4 Dead pálya renderképe napvilágra került “véletlenül”. Ezután nem volt értelme további titkolózásnak, a 2014-es GDC konferencián a Valve egyik munkatársa prezentálta is az újdonságot, majd egy év múlva a Dota 2 a Reborn frissítés keretein belül meg is kapta a Source 2-t. A VR szemüvegeket megcélzó Half-Life: Alyx is már az új motorra épült, pár kisebb címmel egyetemben.
A közösség úgy döntött, hogy saját kezébe veszi az irányítást, hiszen a Valve évek óta nem adta ki a régóta várt Source 2-es CS:GO frissítést. A kezdeti időszakban nem túl sok fejlesztői eszköz állt a rendelkezésükre, a Dota 2 alapjaira nem is tudtak igazán építkezni. A Half-Life: Alyx megjelenése és a vele együtt érkező „FPS” nézetnek köszönhetően azonban új utak nyíltak meg a közösségi portnak. Ezzel párhuzamosan néhány lelkes amatőr a Team Fortress 2 részének Source 2 portján kezdett el dolgozni, ők sem akartak tovább várni a Valve programozóira.
A projektek haladtak, ám továbbra is meglehetősen szűk keretek között. Ekkor azonban a híres Garry’s Mod atyja bejelentette, hogy hasonló, sandbox környezettel operáló „játékot” jelentetne meg Steamen S&Box néven. Természetesen mindezt Source 2 játékmotor alatt képzelte el. Gabe Follower rá is írt a program fejlesztőjére, aki azonnal meg is ajándékozta a játék korai példányával.
Időközben a fentebb említett, Team Fortress 2 Source 2 átiratán dolgozó csapat vezetője felvette a kapcsolatot Gabe Followerrel, hogy egyesítsék erejüket. A közös játékmotor erre lehetőséget is adott, kölcsönösen segíthették egymást a két brigád tagjai különféle fejlesztésekkel. Igazán gyümölcsöző volt a munka, kifejezetten gyorsan haladt mindkét csapat. Fontos megemlíteni, hogy a játékmechanikákat is teljesen a nulláról kellett újraalkotniuk, hiszen nem szerettek volna olyan kódrészletet használni, mely az eredeti játékból származik. Ezek közé tartozott:
A játék fel volt készítve arra, hogy bármilyen új bejelentett Source 2-es funkciót pillanatok alatt implementálhassanak a fejlesztői. RTX támogatás érkezett Source 2-be? Pár nap és ott van a közösségi Source 2-es CS:GO-ban is. VR és mobil platformokra is terjeszkedik a Valve? Az amatőrök által megalkotott CS:GO port is pillanatok alatt megkaphatta volna ezeket a képességeket. A fenti videóban egy korai gameplay-t is megnézhetünk a Source 2-es CS:GO-ról. Papíron semmi nem állt a csapat útjába, hiszen az eredeti játék egyetlen kódrészletét sem használták fel.
Gabe Follower valamikor a tavalyi évben kapott egy Discord üzenetet, amely szerint a Valve finoman szólva sem örül ennek a fejlesztésnek. Nem sokkal később némi tanácskozás után a cég küldött is neki egy szépen megfogalmazott levelet, melyben megkérték, hogy ne publikálja a játékot. Valamilyen szinten még érthető is lenne a fenti lépés, ám itt jönnek a furcsaságok:
Továbbra is egyetlen egy logikus válasz lehet erre a lépésre. Ahogy az elmúlt napok hírei is mutatják, a Valve javában dolgozhat a Source 2-es változaton házon belül. Két ilyen kiadás pedig összezavarhatná a játékosokat. Team Fortress 2 esetében nagy eséllyel erről nincs szó, ezért hagyják békén a projekten dolgozó programozókat. Ha ez igaz, akkor azonban jogosan merülhet fel a kérdés: mi tart a Valve munkatársainak ennyi ideig, amikor egy pár emberből álló csapat összehozta 6 hónap alatt? Erre csak ők tudhatják a választ, reméljük már nem kell sokat várnunk arra, hogy mi is megismerhessük a pontos okot.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…