Az Apple 2016-ban mutatta be az első „SE” készülékét. Ekkor gyakorlatilag egy iPhone 6S hardverrel felszerelt, de iPhone 5S-re emlékeztető telefont kaptunk. 2020-ban és 2022-ben további kiadásokkal jelentkezett az Apple. A legfrissebb modell az iPhone 8-at idézi, ám mindezt az iPhone 13-ból származó A15 chippel és 5G támogatással karöltve teszi.
Az iPhone 8 formaterve azonban 2014-ből, a 6S időszakából merít, így a következő verziónak már mindenképp szakítania kell ezzel. Egy ideig azt is lehetett hallani, hogy az Apple teljesen elvetette az SE 4 ötletét, ám a napokban biztató hírek érkeztek. Úgy tűnik, hogy az Apple nagyobb ugrásra készülhet mint gondoltuk, a belépő iPhone modell kifejezetten ütős opció lehet.
Ezeket tudhatja majd az iPhone SE 4!
A híreket ezúttal is Ming-Chi Kuo-nak köszönhetjük, aki rengeteg valós szivárgással jelentkezett az elmúlt években Apple fronton. Az alábbi specifikációkkal kalkulálhatunk:
Vannak még bizonytalan tényezők, ám az jól leolvasható, hogy már csak a kialakítást és a kijelzőt tekintve is nagy ugrásra készülhetünk. Ha az Apple-nek sikerül az árcédulát is alacsonyan tartania, akkor kiváló belépő lehet az almás világba, anélkül, hogy fél millió forintokat kelljen otthagynunk a kasszánál.
Bódi Dániel 2024.02.12. - Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mekkora játékipari reformot hozhat az NVIDIA…
2024.02.12. - Ahogy azt már korábban megszokhattuk, a nagy Warzone frissítések nagy meta átalakításokkal is…
2024.02.12. - Manapság már senki sem lepődik meg, ha kicsit borsosabb árcédulákat pillant meg a…
2024.02.12. - Az elmúlt időszakban egyre többször lehetett hallani egy új nevet a Counter-Strike 2…
Bódi Dániel 2024.02.12. - Azt mindenki tudja, hogy a világ legsikeresebb - értsd. legtöbbet eladott…
2024.02.12. - Azt még a kevés tapasztalattal rendelkező felhasználó is tudják, hogy a processzor és…